Munkaerőhiány

2018.12.18. 11:32

Elkelne a plusz munkaerő karácsony előtt a bevásárlóközpontokban

Egész évben komoly gondot jelent a munkaerőhiány a kereskedelemben, az év végi ünnepekhez közeledve kicsúcsosodik a probléma.

Koszorus Rita [email protected]

– Az embereknek többet kell dolgozniuk a munkaerőhiány miatt – mondta kérdésünkre Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke. – Egy adott területen dolgozó munkavállaló általában nem csak a saját munkaköréhez kapcsolódó feladatokat látja el, hanem gyakran átirányítják más áruházi területre.

Például gyakran előfordul az, hogy egy árufeltöltőt, ha hosszú sorok vannak, a kasszába ültetnek. Vagy egy termékcsoport helyett egy másik feltöltésére, mert az jobban forog. Ez pedig karácsonykor sokkal jellemzőbb, hiszen ilyenkor nagyobb a forgalom, jobban fogynak az áruk a polcokról. – Ez kavarodást és feszültséget is okoz a dolgozók között – mondta Bubenkó Csaba. – Mert nem arról van szó, hogy a munkavállaló keveset dolgozik és van ideje mást is elvégezni. Sokszor abba kell hagynia egy feladatot és egy másikba bele kell kezdenie.

A Spar Magyarország megkeresésünkre közölte: felkészültek és a kiemelt időszakban diákokat és nyugdíjasokat is foglalkoztatnak. Ráadásul az ünnepi időszakban változik a nyitvatartás rendje is, december 22-én és 23-án tovább lesznek nyitva az áruházak. Szenteste napján, ahol lehetőség van rá délben bezárnak a Spar áruházak, gondolva a dolgozókra.

A Tesco Magyarország is felkészülten kezdte az ünnepi vásárlási szezont, a vállalat kérdésünkre azt válaszolta: mivel ebben az időszakban 30 százalékkal magasabb vásárlószámot tapasztalnak az átlaghoz képest minden évben toboroznak új munkatársakat. – Ezt már november elején megkezdtük – közölte a Tesco sajtóosztálya. – Elsősorban árufeltöltőket, friss áru pultosokat, pénztárosokat, illetve online házhoz szállításhoz kiszállítókat és áru-összekészítőket keresünk.

Mindenkit igyekeznek motiválni

Annak érdekében, hogy csökkenjen a munkatársak terheltsége, illetve a vásárlók kiszolgálása is zökkenőmentes legyen, az új belépőknek többféle foglalkoztatási formát is ajánlanak a Tescónál. Diákoknak, nyugdíjasoknak vagy a munkaerőpiacra visszatérő anyáknak is foglalkoztatási lehetőséget kínálnak a kereskedelmi üzletláncnál. S a még sikeresebb toborzást azzal igyekeznek bebiztosítani, hogy az a dolgozójuk, aki a karácsonyi időszakban egy új munkatársat ajánl a céghez, ajándékutalványt kap.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában