fejlesztés

2020.04.26. 20:00

A kereskedelemnek nem, de a községnek kedvez majd az új elkerülő út

Jól haladnak a munkálatok az M76-os autóút építésénél. Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere elmondta: a kivitelező cég információi és a helyszíni szemle alapján az autóút első ütemét a szakemberek vélhetően június harmincadikáig befejezik.

Marosi Gábor

– Nagy szükség van erre a beruházásra – mondta Farkas László Nándor. – A 76-os számú főútnak ugyanis óriási a forgalma, naponta nagyon sok autó megy keresztül a településünkön. Amint elkészül az autóút jóval kevesebben hajtanak majd át a községen. Az első ütem az M7-es autópálya holládi csomópontjától Balatonszentgyörgyig tart. A több mint öt és fél kilométeres szakaszon megállás nélkül dolgoznak a munkagépek. A holládi lehajtó után lévő körforgalmat alakítják ki és készülnek a különféle hídszerkezetek is.

Farkas László Nándor hozzátette: nyilván hátrányos következményei is lesznek az elkerülő útnak. A lecsökkenő átmenőforgalom ugyanis nem kedvez majd a kereskedelmi egységeknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában