ibcc

2021.11.03. 14:00

Magyar csapat nyerte a nemzetközi horgászversenyt a Balatonon

Egy magyar csapat, a Sirius team nyerte az idei IBCC – Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupát, amely a hétvégén ért véget. A Zala megyei horgászok egy hét alatt 43 halat fogtak, ezeknek az összsúlya 454 és fél kiló volt. A versenyen 238 csapat vett részt, akik összesen csaknem 16 tonna halat fogtak ki.

Marosi Gábor

Már a horgászverseny harmadik napján, október 26-án megfogták az IBCC történetének első harminc kiló feletti pontyát.

A méretes halat a Cereal boilies 1 nevű csapat akasztotta meg Tihanyban, a Hajóállomási sétánynál. Más csapatok is büszkélkedhettek nagyobb példányokkal. Tizenöt kilónál nehezebb halból 142-t, húsz kilónál nehezebből 20-at fogtak ki a horgászok. A legtöbben szerencsésnek mondhatják magukat, mert legalább egy értékelhető halat sikerült fogniuk. A 238 induló közül 188-an voltak eredményesek, egy hét alatt 1754 hal akad horogra. A verseny hivatalos oldalán elérhető statisztikai adatokból jól látszik, hogy napról napra több pontyot fogtak a csapatok. A verseny kezdetekor alig több mint 24 kiló hallal, másnap már több mint egy tonnával, a verseny hatodik napján pedig négy és fél tonna hallal büszkélkedhettek a csapatok.

 

Csörgő Tamás, az IBCC főszervezője és vezető versenybírója elmondta, a körülményekhez képest nagyon jól sikerült a nemzetközi horgászverseny. Az elmúlt héten 7-8 fokos volt a Balaton hőmérséklete, olyankor nem úgy táplálkoznak a halak, mint a 20 fokos vízben. – Egy tavaszi versennyel nem lehet összehasonlítani az őszit – fogalmazott Csörgő Tamás. – Korábban, amikor tavasszal szerveztük meg a versenyt, sokkal több halat akasztottak meg a csapatok. A mostani mennyiség sem kevés, de úgy látszik, hogy októberben csak ennyit tudnak fogni a horgászok. Tavaly is ősszel rendeztük meg az eseményt, akkor is majdnem kilóra pontosan ennyi halat mérlegeltünk – tette hozzá. Csörgő Tamás kiemelte, ennek ellenére is nagyon izgalmas versenyen vannak túl, mert az utolsó éjjel dőlt el a végső helyezések sorsa. Nem kellett 1500 kiló halat fogni ahhoz, hogy valaki fel tudjon állni a dobogó első fokára, ehhez elég volt valamivel több mint 450 is.

Igazán jó helyen vertek tábort

Ódor József a győztes Sirius team vezetője a Somogyi Hírlapnak elmondta: napról napra változott az eredmény, csapatuk azonban szinte mindig az élen tanyázott.

– Előnyt és hátrányt is jelentett egyszerre, hogy többnyire az élen voltunk a versenyben, nem emiatt nemcsak a halakkal és a versenytársakkal, de ráadásként még a stresszel is meg kellett küzdenünk – mondta. – Meggyőződésem, hogy a sikerünk titka nemcsak a megfelelő bojli volt, hanem a horgászhely is. Balatonfenyvesen a központi strandnál vertünk tábort, ahol nagyon gazdag a halállomány – tette hozzá Ódor József.

A Sirius team csapata az első helyezésével 30 ezer eurót, vagyis több mint 10 millió forintot keresett, melyet felszerelésekre fordítanak majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában