Honismeret

2023.06.23. 09:48

Helytörténet, akár cseppben a tenger

Lőrincz Sándor

A következő 5 évre ismét Gálné Jáger Márta lett a Somogy Megyei Honismereti Egyesület elnöke, a titkári teendőket ezután is Kapitány Orsolya látja el. A tagság az egyesület tisztújító közgyűlésén döntött minderről a vármegyei levéltárban. 

A honismereti találkozón Jakab Georgina, az intézmény főlevéltárosa beszélt a levéltári kutatási lehetőségekről, bemutatta a regisztráció folyamatát, ráirányítva a figyelmet a Magyar Nemzeti Levéltár honlapjára és más, a somogyi helytörténészek számára hasznos oldalakra. Kiss Norbert Péter főlevéltáros, igazgatóhelyettes néhány magángyűjteményről tartott izgalmas előadást – köztük Kanyar József néhai Állami-díjas levéltár-igazgató, Takáts Gyula Kossuth-díjas író, költő, műfordító, valamint Papp Árpád író, költő, műfordító, Csonka Béla nemzetközi hírű fotóművész kutatandó hagyatékáról. Mint elhangzott: nemcsak neves személyiségekhez fűződő dokumentum-gyűjteményt fogad be az intézmény; például a hajdan a MÁV-nál dolgozó Balla Béla relikviái is helyet kaptak a levéltárban. 

Gálné Jáger Márta elnök beszámolt az elmúlt időszak eseményeiről, valamint a közelmúltban kiadott falumonográfiákról. Szó esett arról is, hogy a helytörténetírásban – mint cseppben a tenger – benne van a történelem. Így felettébb hasznos a tagok tevékenysége, akik folytatják megkezdett kutatásaikat. Elhangzott: számos somogyi vonatkozású helytörténeti témájú cikk, forrásközlés, tanulmány vár nyomdára, ám mint megtudtuk: a Somogyi Honismeret című folyóirat megjelentése egyelőre pénzhiány miatt szünetel. Polgár Tamás levéltár-igazgató felajánlotta segítségét a periodika újbóli kiadásának megszervezésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában