Érdekességek

2023.07.22. 15:16

Egymilliónál is több kilométert tempóztak eddig a Balaton-átúszások alkalmával

Sonline.hu

Sportolókat és amatőröket is megmozgatott a rendezvény tavaly.

Fotó: Kovács Tibor

Az idei, 41. Balaton-átúszásra közel 12 ezer résztvevőt várnak a három táv valamelyikére. A nevezők 39 százaléka nő, míg a próbázók 61 százaléka férfi, a magyar nevezők csaknem harmada a fővárosból érkezik. A balatoni településekről a nevezők mindössze 10 százaléka érkezik, közülük Veszprém a legaktívabb, ahonnan 520 indulót várnak vasárnap. Ezernél is több hazai településről és 49 országból érkeznek majd a Balatonhoz a tömegsportolók. A legidősebb férfi és női induló is 86 éves. A klasszikus táv átlagos úszóideje 2 óra 50 perc, de kicsivel több mint három óra alatt beér az úszók 75 százaléka.

1979 óta több mint 217 ezer próbázó teljesítette a távokat, akik több mint 1,1 millió kilométert úsztak. A rendezvényt 200 hajóból álló úszófolyósó és 1500 fős rendező- és szervező csapat biztosítja. Három kórházhajó is ügyel az indulók biztonságára 60 fős orvosi és ápolói gárdával a fedélzeten.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában