Főzőverseny

2023.08.06. 10:30

Pogácsával és bográcsos ételekkel ápolják a királyi szakácsok hagyományait

Györke József

Fotó: Györke József

Nagyszakácsi a 15. században a királyi szakácsok földje volt. A hagyományt ápolva a település több éven keresztül adott otthont a reneszánszkori királyi szakácsversenynek. A rendezvényt 30 éven keresztül a falu központjában a főzőversenyre kialakított, Szakácsok terén tartották meg, de időközben a királyi szakácsverseny megszűnt, helyét a minden évben megrendezésre kerülő ”Polgármester találkozó” vette át. 
Minden év augusztusában a téren található kemencékben és főzőfülkékben újra fellobban a tűz, és a tér megtelik élettel. Az esős idő sem szegte a csapatok kedvét, akik a megye minden részéből érkeztek. Sőt, volt egy házaspár, akik a felvidéki Dunaszerdahelyről jöttek és vettek részt aktívan a versengésben. Első versenyszám a pogácsaszaggatás volt, amikor is azonos mennyiségű dagasztott tésztát kellett sodorni és szaggatni időre. Ezen tizennyolc egyéni induló vett részt és a pogácsasütő versenyre 17 csapat nevezett és vitt a zsűri asztalára 44-féle pogácsát. Ugyan csak volt dolga a főzőverseny zsűrijének is, hisz 20 főzőcsapat ételét kóstolták és bírálták. 

Újra lobbant a láng a kemencékben. 
Fotó: Györke József


A pogácsasütő versenyt a FŐNIX Nagyasszonyok nyerték tejfölös pogácsájukkal. Őket követte a Nagyszakácsi Önkormányzat hagyományos, paprikás pogácsája és harmadik lett a Marcali Szépasszonyok és Fiúk Egyesülete sajtos pogácsája. A szaggató versenyt Kiss Piroska nyerte, aki 48 pogácsát készített. 
A „polgármester kedvenc étele” főzőversenyt a szentgáloskéri önkormányzat és a Napsugár Egyesület galamblevese sült malaccal és hájas kráflival ételsora nyerte. Második lett a Háromfáért Egyesület marhalábszár pörkölt nokedlivel étele, harmadikként a nemesdédi önkormányzat csapatának pusztapörköltje vadhússal végzett.

Munkában a zsűri. 
Fotó: Györke József


A rendezvényen részt vett Móring József Attila kormánybiztos és Huszti Gábor a vármegyei közgyűlés alelnöke. A hagyományokhoz híven, minden évben köszöntenek valakit a település jó hírnevének tolmácsolásáért. Ez Évben Simon Edit producert kapott ajándékot és virágot, de kapott ajándékot férje Póka Balázs operaénekes is.
Mivel hosszúra nyúlt a sokféle verseny és zsűrizés, ezért délután a színpadon sorban váltották egymást az előadók. Nagy taps fogadta Kaczor Ferit, a marcali Marcato Ütőegyüttest, a Fáraó Zenekart, a Megarox Társulat retro dalait és a Gesarol Együttes koncertjét.
A csapatok jókedvűen köszöntek el Nagyszakácsitól egy „jövőre ugyanitt” mondással.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában