Egészség

2023.09.18. 07:00

Viszlát, szülő igazolás – akkor gyógyult a gyermek, ha orvos is látta

A közelmúltban elkezdődött új tanévig a szülő gyermeke néhány napos betegségét maga is igazolhatta az iskolának, ám most már ezt nem teheti. Az igazolásokkal a háziorvosok terhei tovább növekednek.

Kovács Gábor László

Fotó: Muzslay Péter

Egy kaposvári középiskolában csütörtökön rosszul lett az egyik diák, emiatt az osztályfőnöke hazaküldte. Péntekre a tanuló jobban lett és iskolába ment, de az iskolából odaszóltak a háziorvosnak, hogy igazolja a csütörtöki néhány hiányzó tanórát, bár az orvos nem is tudott a történtekről. Az ehhez hasonló esetek szaporodhatnak, ugyanis szeptember 1-je óta minden, 18 év alatti gyermek és fiatal betegség miatti óvodai-iskolai hiányzását csak orvos igazolhatja, méghozzá két vizsgálattal; először a betegség kezdetén, majd akkor, ha már gyógyult a gyerek. Ezzel az új intézkedéssel a házi gyermekorvosok terhei érezhetően növekednek. Újdonság, hogy a pedagógus is küldheti orvoshoz a diákot, hogy állapítsa meg a gyógyultságát. Szeptembertől az egészséges gyereket is meg kell vizsgálni, hogy kiállítsák az igazolást arról, hogy meg­gyógyult. 

Az iskolák a házirendjükben szabályozzák, hogy hány nap hiányzást igazolhat a szülő. Ez általában tanévenként három nap, így van ez a lábodi Kótai Lajos Általános Iskolában is. Ha gyermek betegség miatt hiányzik, a szülő kötelessége elvinni a háziorvoshoz. Csak akkor mehet újra iskolába a gyermek, ha az orvos kiállította az igazolást. 
 

A gyakorlat a három nap, illetve van iskolai célú távollét, ha mondjuk tanulmányi versenyre mennek a diákok, akkor azt helyben igazoljuk. Azt kommunikáljuk a szülőnek, hogy csak indokolt esetben használják fel a három napot, de ha akár családi okokból a három napon túl is szükségük lenne még időre, akkor azt egyedi esetben elbíráljuk, és adott esetben megértők leszünk. Erre is van lehetőség.

– mondta Dominkó János iskolaigazgató.  

Idősebb Pavlovics György 1970 áprilisa óta házi gyermekorvos Kaposváron, jelenleg 658 gyermek tartozik a körzetébe. A tapasztalatai alapján a három nap szülői igazolás helyett a tíz nap is indokolt lehetne, bár azt is elismerte, hogy lehetnek szülők, akik visszaélnek az igazolásokkal.  

Azt az útmutatást kaptuk, hogy egyezkedjenek az iskolák és a gyermekorvosok.  Nem tudni, hogyan lehet kivitelezni a rendeletet egy olyan nagyobb városban, ahol sok oktatási intézmény működik, mint például Kaposváron. 

– mondta id. Pavlovics György

Kodela István, kaposvári háziorvos azt felelte érdeklődésünkre, hogy a gyógyult gyermeket újra megvizsgálni szükségtelen, szerinte a szülő felelőssége és döntése kellene hogy legyen, mikor engedi közösségbe a már egészséges gyermekét. 

Az iskola dönthet arról, személyes vagy elektronikus

A 2023. szeptember 1-jétől hatályos jogszabályok meghatározzák azokat az eseteket, amikor a háziorvosnak, házi gyermekorvosnak orvosi igazolást kell kiadnia, közölte a Belügyminisztérium. Amennyiben a gyermek, a tanuló beteg, értelemszerűen orvosnak kell igazolnia a betegség tényét és az ebből eredő iskolai mulasztást. Ugyancsak orvos határozhatja meg, hogy a beteg mennyi ideig nem látogathatja a nevelési-oktatási intézményt. A minisztérium kiemelte, hogy továbbra sem kötelező a személyes vizsgálat, vagyis az orvos, a szülő és a gyermek telefonon is konzultálhat. Az iskola szabadon dönthet arról, hogy hány nap szülői igazolást fogadnak el, illetve személyes vagy elektronikus orvosi igazolást kérnek. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában