Körkép

2023.11.05. 09:59

Ezeket a településket szeretik a CSOK-osok

  • A nagyvárosi CSOK év végi búcsújáról szóló nyári bejelentés után megnőtt az érdeklődés a támogatás iránt. Az érintettek többsége - 61 százaléka - házba szeretne költözni a CSOK segítségével. 
  • A gyermeket nevelő, de újabbakat már nem tervező és CSOK-kal számoló családok főként Budapest III. és XVII. kerületében szeretnének ingatlan. Előbbi városrészben a lakások átlagos négyzetméterára 952 ezer forint, a házaké pedig 1,17 millió forint, utóbbiban 736 ezer és 802 ezer forinttal lehet számolni. A harmadik legnépszerűbb település Pécs, ahol a házak esetében 496 ezer, a lakásoknál 622 ezer forint az ár. A top 10-ben szerepel még Kecskemét 589 ezer és 602 ezer forintos összeggel. 
  • A gyermeket tervező és állami támogatásokat is igénylő vevők főként budapesti kerületekben található eladó otthonok iránt érdeklődtek, de körükben idén népszerűek voltak a Pest, Hajdú-Bihar, Fejér és Győr-Moson-Sopron vármegyei települések is.

Az utolsó szakaszába ér az eddigi lakástámogatási rendszer fő eleme, az úgynevezett nagyvárosi CSOK, amelynek keretében vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a lakásvásárlásukhoz, lakásépítéshez az arra jogosult családok. A szóban forgó támogatás búcsúját nyáron jelentették be és december végéig lehet benyújtani az igényléseket. Ebben a pár hónapban megnőtt a kereslet a CSOK-os támogatások iránt, főként házak vannak az érdeklődés fókuszában - derül ki az ingatlan.com és a money.hu saját adatokon alapuló közös elemzéséből, amelyből az is látható, hogy mely településeken szeretnének lakóingatlant vásárolni idén a CSOK segítségével az érintettek. Az ingatlan.com oldalán elérhető Hitelintéző funkció adataiból az is kiderül, hogy hol érdeklődnek eladó ingatlanok iránt a CSOK Pluszra jogosultak. 

Mit szeretnének idén a CSOK-osok? 

“Az idei harmadik negyedévben 30-40 százalékkal többen érdeklődtek a CSOK-os konstrukciók iránt, tehát a támogatásra jogosult családok egy része az év végén lejáró határidő miatt lépett. A CSOK iránt is érdeklődők kétharmada ház vásárlásában gondolkodik, 35 százalékuk lakást szeretne. A fővárosi kerületeket választaná 40 százalékuk, a vármegyeszékhelyek aránya 13 százalékos, a kisebb városoké pedig 27 százalékot tett ki.” - ismertette Korponai Levente, a money.hu vezetője a nagyvárosi CSOK idei búcsújának kapcsán az adatokat. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője ezt azzal egészítette ki, hogy a CSOK-kal is számoló vevők érdeklődéseinek 44 százaléka 61-100 négyzetméteres lakóingatlanra, közel 19 százaléka 100-140 négyzetméteres, bő 7 százaléka pedig 140-200 négyzetméteres otthonra érkezik. 

Ezeken a településeken hajrázhatnak a CSOK-os vevők év végéig

Az ingatlan.com a legfrissebb adatok alapján megnézte, hogy a gyermeket nevelő, de újabb gyermekvállalást nem tervező és CSOK iránt érdeklődő családok mely települések iránt érdeklődnek leginkább és ott mennyibe kerülnek a támogatásnak megfelelő maximum 150 négyzetméteres lakások és 300 négyzetméteres házak. Az érintettek Budapest III. és XVII. kerületét favorizálnák. Előbbi városrészben a lakások átlagos négyzetméterára 952 ezer forint, a házaké pedig 1,17 millió forint, utóbbiban 736 ezer és 802 ezer forinttal lehet számolni. A harmadik legnépszerűbb település Pécs, ahol a házak esetében 496 ezer, a lakásoknál 622 ezer forint az ár. A TOP10-ben szerepel még Kecskemét 589 ezer és 602 ezer forintos összeggel.

 

Itt keresnek eladó ingatlanokat a CSOK Pluszra is jogosult vásárlók 

A gyermekvállalást tervező és állami támogatás iránt érdeklődő párok táborában Debrecen áll az első helyen, a vármegyeszékhelyen az eladó házak átlagos négyzetméterára 687 ezer forint, míg a lakásoké 767 forintot tesz ki. Szintén népszerű a főváros XVII. és XI. kerülete, utóbbiban 1,14 millió forint a házak négyzetméterára, a lakásokat pedig 1,07 millióért kínálják eladásra. A CSOK Plusz potenciális igénylői a fenti helyszíneken kívül leginkább budapesti kerületek iránt érdeklődnek otthonteremtés céljából, a TOP10-es listán Debrecenen kívül csak Érd kapott helyett nem fővárosi helyszínként. A gyermeket tervező és állami támogatás iránt is érdeklődő vevők legnépszerűbb lokációi Budapest és Pest vármegye után Hajdú-Bihar, Fejér és Győr-Moson-Sopron vármegyék voltak 2023-ban.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában