Száraz november

2023.11.12. 11:15

Szélsebesen oldják alkoholban a problémákat

Az év utolsó előtti hónapjában nem csak a halloweent tartják sokan, hanem újabban a száraz a novembert is.

Koszorus Rita

A kihívásban résztvevők ilyenkor arra vállalkoznak, hogy egy hónapon keresztül nem fogyasztanak alkoholt. Megoszlanak a vélemények arról, hogy kinek érdemes és kinek nem szabad belekezdenie. – Mindenképpen érdemes belevágni ebbe, de bármilyen függőséggel kapcsolatban belefoghatunk egy harminc napos kihívásba, hogy teszteljük a viszonyunkat a szerrel. Igaz a száraz november konkrétan az alkoholizmusra hívja fel a figyelmet, azt gondolom, hogy ez kiváló alkalom arra, hogy odafigyeljünk az alkoholfogyasztásunkra, mondta Kovács Gergely, az Indit Közalapítvány Kaposvári Drogambulancia vezetője.

Hozzátette: a november kiváló hónap erre, hiszen még éppen a nagy év végi ünnepek előtt vagyunk, amikor könnyebben letér az ember az addig járt józan útról, mint az év más időszakában. A száraz november révén az is kiderül, hogy mennyire van jelen az alkohol a mindennapjainkban, a családi életünkben. Ha valaki napi szinten alkoholt iszik, illetve a megvonástól fizikai tünetei vannak, úgy mint álmatlanság, vagy izzadás, annak valószínűleg problémája van. – Azt viszont ne felejtsük el, hogy az alkohol csak egy eszköz, amivel tünetet kezel az ember egy problémára, amit nem tud megoldani, tette hozzá Kovács Gergely.

A Drogambulancián nagyjából hasonló arányban kérnek segítséget idősek és fiatalok alkohollal kapcsolatban, Kovács Gergely elmondta: a legnagyobb gondot manapság a binge drinking, vagyis a rohamivás jelenti. Ez a fiatalok körében elterjedt, amikor a lehető legrövidebb idő alatt minél több alkoholt akarnak meginni. –   Ez roppant veszélyes, mert általában tömény, égetett szesz formájában igyekeznek bevinni, tette hozzá. Ráadásul egyre fiatalabb az a korosztály, aki találkozik alkohollal, tette hozzá a szakember.

A közelmúltban készült egy felmérés, amely alapján a magyar 18 év alatti fiúk első, a lányok pedig harmadik helyen állnak a többi európai ország fiataljai között alkoholfogyasztás mértékében. Ez is azt mutatja, hogy az egyre fiatalabban ivás magyar szokás. – Ami feltűnő, hogy van egy átrendeződés, sokkal elfogadottabb, hogy a fiatalabbak is alkoholt fogyasztanak, míg tíz éve ez nem volt elképzelhető, jegyezte meg Kovács Gergely.

Akinek gondja van az alkoholfogyasztással vélhetően elvonási tünetek nélkül is felismeri. Igazán fontos az, hogy beismerje az ember, ha gondja van és merjen szakértő segítséget kérni és végigmenjen a gyógyulás útján. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában