Horgászöröm

2023.12.17. 12:18

Újra a Balatonnál rendezik a világ egyik legnagyobb horgászversenyét, az IBCC-t

– A sport területén az egyik fő célunk az, hogy Magyarország minél több világversenynek otthont tudjon adni, hogy meg tudjuk mutatni az egész világnak az ország szépségeit, a magyar vendégszeretetet és gasztronómiát, az épített és természeti környezetünket – emelte ki Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója az eseményről tartott sajtótájékoztatón.

Nyitrai Zsolt felidézte, hogy a kormány 2018 decemberében együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ), ami előtt

egy online konzultációban kérték ki a magyarországi horgásztársadalom véleményét az őket érintő legfontosabb kérdésekről

Párbeszéd a magyar horgászat jövőjéről című kérdőívben.

Ezt rövid idő alatt több tízezer horgász töltötte ki.

– Mint minden konzultációt, ezt is követte intézkedés és döntés, így került bevezetésre például Magyarországon a horgászkártya, vagy éppen a természetes vizeket ilyen módon sikerült egyesületi kezelésbe adni, ami a magyarországi horgásztársadalomnak nagyon régi törekvése volt. A több mint nyolcszázezer fős magyar horgásztársadalom egyértelműen számíthat Magyarország kormányának támogatására – emelte ki a politikus, majd bemutatta az új horgásznaptárt, amely a szervezet és a kormány összefogásában készült, és minden hónapra tartalmaz egy-egy fontos üzenetet.

A naptárokat a szövetség minden tagjának eljuttatják majd.

Radu Morar, az IBCC szervezője, Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Szűcs Lajos, a Mohosz elnöke, Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára és Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója (b-j).
Fotó: MTI/Lakatos Péter

Kiemelt figyelem jut a horgászoknak

– A kormányzat kiemelt figyelmet fordít a horgászatra, hiszen a MOHOSZ az ország legnagyobb civil szervezete, ezért a kiemelt figyelem a horgászat és a horgászat önszerveződése terén nem csak indokolt, hanem szükségszerű is – hangsúlyozta Kovács Zoltán államtitkár. Kiemelte, a kormány célja, hogy minél több, világviszonylatban is egyedülálló rendezvényt és sportrendezvényt hozzon Magyarországra.

Az IBCC is ezek közé tartozik, ezért a kormány kiemelt rendezvényként tekint rá, és igyekszik minden segítséget megadni a szervezőknek.

Gyönyörű pontyokért küzdenek a legjobb sportolók az IBCC-n
Fotó: IBCC - hivatalos

A fejlesztések fő helyszíne a Balaton lesz

Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke elmondta, hogy az év legnagyobb eredményeként elkészült a nemzeti horgászturisztikai stratégia, amelyet a napokban adtak át Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszternek. Ebből kormányrendelet készül majd, és bíznak benne, hogy

a jövő év elején kormányzati segítséggel elindulhat az a horgászturisztikai fejlesztés is, amelynek az egyik legfontosabb helyszíne a Balaton lesz.

Az elnök arról is beszélt, hogy a következő évben az egyik legfontosabb teendőjük a horgászokmányok digitalizációja lesz, és egy olyan applikációt is fejlesztenek, amelyben a fogási eredmények is láthatók lesznek.

A világ legjobb pontyhorgászversenye

– Az IBCC a világ egyik legrangosabb horgászversenye, amelyet évről-évre milliók követnek a világ minden szegletéből – emelte ki Radu Moorar, az IBCC szervezője. Mint mondta, a versenyen az elmúlt kilenc év alatt több mint 30 országból, négyezernél is több horgász vett részt, és töltött el mintegy 1200 órát a Balaton vizén. – Nagyon örülünk, hogy a verseny által részesei lehetünk a balatoni horgászturizmus fellendülésének és hisszük, hogy a világ legjobb pontyhorgászata továbbra is erősíti ezt a folyamatot.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a verseny elindulása óta megduplázódott a horgászlétszám a Balatonon, amelyhez a szervezet igyekszik a legjobb feltételeket biztosítani mind a halbetelepítésekkel, mind a kiegészítő szolgáltatások fejlesztésével.

– Jól látható az a változás, amin a balatoni halállomány átment, hiszen az első verseny idején már egy 17-18 kilós pontynak is örültünk, most pedig szinte már észre sem vesszük ezeket a halakat, hiszen most 25-35 kilós halakat fognak a versenyzők – mondta a vezérigazgató, aki hozzáfűzte, ez a fejlődés nem valósulhatott volna meg a horgásztársadalom hozzájárulása nélkül.

Szári Zsolt bejelentette: jövőre nem fognak emelkedni a balatoni horgászjegy árak.

Nyitókép: IBCC - hivatalos

forrás: likebalaton.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában