Túra

2024.01.06. 17:30

Célba vették a füredi pincéket a túrázók - FOTÓ,VIDEÓ

Csaknem ezren vágtak neki az idei Háromkirályok túrának a hétvégén. Az eseményt 15. alkalommal szervezte meg a kaposfüredi részönkormányzat. Újdonságként a gyaloglók két útvonal közül választhattak. A hosszabbra majdnem kétszázan neveztek.

Marosi Gábor

A csepergős, esős időjárás sem volt akadálya annak, hogy túracipőt húzzanak a gyaloglás szerelmesei, és idén is teljesítsék a Háromkirályok elnevezésű túrát. A legtöbben párban, vagy csoportosan indultak neki a két táv valamelyikének, de akadtak olyan túrázók is, akik kutyájukkal próbálták meg teljesíteni a túrát.

 

A kaposvári Böjtösné Bali Gyöngyi barátnőjével érkezett a kaposfüredi iskolához, ahol egy tábla csokoládéval lehetett nevezni a túrára. Érdeklődésünkre elmondta, sokadik alkalommal döntött úgy, hogy belevág a kalandba, év elején ráadásul nagy szüksége is van a mozgásra. Egy másik túrázó Molnár Anikó kérdésünkre elmondta, tavaly vett részt először a túrán. Annyi élménnyel gazdagodott, hogy nem akarta kihagyni az idei gyaloglást sem. Hozzátette, a hosszabb, hét kilométeres távra nevezett, hogy minél több időt barangolhasson a természetben.

A túrán baráti társaságok, cégek és civil szervezetek is részt vettek. Antal Dominik a Csányi Alapítvány egyik egyetemistája lapunknak elmondta, az alapítványon belül Kaposváron működik egy túraklub szekció is, mellyel igyekeznek Somogy tájait bejárni, ezért is neveztek a füredi eseményre. Az egyetemista hozzátette, a környéken már sokszor bandukolt, a Háromkirályok túrán azonban most vett részt először.

Az eseményen több újítást is bevezettek. A mezőny több részletben indult el a Deseda tó irányába. Először azokat a túrázókat indították útnak, akik a hosszabb távra neveztek, majd fél órával később a rövid távú gyaloglók is csatlakoztak. A szervezők egy bögrét is készíttettek, melyet 2500 forintért kínáltak a résztvevőknek. Aki vásárolt, 1000 forinttal támogatta a helyi Napsugár Otthont. A Háromkirályok túra és Kaposfüred felirattal, valamint címerrel ellátott bögréből 160-at adtak el. Nagy Attila városi képviselő, a kaposfüredi részönkormányzat vezetője az eseményen elmondta, a túra idén csatlakozott az Egészséges Kaposvár 2030 programhoz, ezért is hirdették meg a hosszabb gyalogtávot.

A résztvevőket idén is több pincészet várta zsíroskenyérrel, forralt borral és meleg teával. Összesen 11 helyszínre térhettek be a túrázók. Nagy Attila kiemelte, 250 liter bort vásárolták, ebből készített a honvédség több kondér forralt bort, és teából is csináltak 200 litert. A túrázók biztosan nem maradtak éhesek. A szervezők a zsíroskenyérhez egy mázsa pékárut vásároltak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában