Egy béremelés margójára

Egy béremelés margójáraSzakmai, társadalmi érintettségből is adódóan nagyon sokan fogadták kitörő örömmel az elmúlt év végén kihirdetett kormányrendeletet. Úgy tűnik, nem volt hiábavaló az országos küzdelem, a követelés meghallgatásra talált: a pedagógusok, és a nevelő-oktatómunkát közvetlenül segítők havi illetménye, ahogyan a Somogyi Hírlap megírta, 2024. január 1-től átlagosan bruttó 32,2 százalékkal emelkedik, a már korábban beharangozott 10 százalék helyett. Mindezt az Európai Unió Magyarország részére felszabadított céljellegű forrása teszi lehetővé. A pozitív fogadtatás mellett máris megjelentek „fanyalgók”: ez még bizonytalan (már kihirdették), mit jelent, hogy átlagos, amúgy is elvitte már ezt az előző évi infláció (akik nem kapnak semmit, azokét főképp). Csak egy kicsit tudnánk valaminek mindnyájan örülni. 
Jómagam, aki 44 évet pedagógusként, ebből 31 évet első számú vezetőként vállaltam hivatást a közoktatásban (koromnál fogva nemrégen vagyok körön kívül), csupán egyszer emlékszem jelentős, közel 50 százalékos béremelésre. Nagyon régen volt és nagyon örültem neki kollégáimmal együtt. Ma is így vagyok ezzel, még akkor is, ha már nem érint. Megkésett ugyan, de nagyon jó helyre érkezik ez a harminckét százalék. Mégis, most más aspektusból közelítem meg a bérügyi intézkedést. Valójában mit is jelent ez a bérkompenzáció, a közoktatásban, mennyire lesz képes megoldani majd a közoktatásban jelenlévő gondokat, problémákat? 
Vitathatatlan, a fizetésemelés halaszthatatlan és elkerülhetetlen lépés volt az ágazatban, annak megújításában (az első és talán a legfontosabb), de természetesen nem mindenható. A tanítás-tanulás szereplőire a bipolaritásból adódóan továbbra is rendkívül nagy felelősség hárul, mely nem áll meg a „havi kasszánál”. A fizetés­emelésen túl az iskolákban a tanulók-pedagógusok közhangulatát alapvetően más is meghatározza. Ilyen a feladatot ellátók veleszületett attitűdje, számos szakmai, emberi kompetenciája, a nevelés-oktatás színterének minősége, az iskola­vezetők empátiája, szakmai felkészültsége, (fogékonyság az emberi problémák megértésére, az egyenletes terhelés megvalósítása, a kiégés felismerése, kollégák segítése, az intézményi kreatív hangulat, nyugodt légkör biztosítása, eredményes kapcsolattartás a nevelő-oktatómunka külső szereplőivel, segítő szervezetekkel, fenntartóval). De meghatározza azt a szülői házzal való együtt gondolkodás mikéntje, a kölcsönös elvárások egyeztetése, de befolyásol a településért felelős önkormányzatokkal való, közös érdekekre épülő, elvszerű együttműködés megvalósulása ebben a nagyon fontos stratégiai ágazatban. Nélkülözhetetlen az intézményi működés szakmai felügyeletéért, fenntartásáért felelős tankerületi központokkal történő élő formai és tartalmi együttműködés, a kötelezően előírt humán és reál feltételrendszer kialakítása, a jogszabályoknak való maradéktalan megfelelés is. (Nehezítő tényező, ha azok túl gyakran módosulnak, változnak). 
Utoljára hagytam a legfontosabb szereplőket, a gyerekeket. Ahhoz, hogy az iskolákban rend legyen, szükséges, hogy a tanulók szeressenek odajárni, szükséges, hogy sikerélményekben legyen részük, motiváltak legyenek, tudják a játékszabályokat, ismerjék, hogy mit várnak el tőlük, minek, kinek kell megfelelniük. Szükséges, hogy ingergazdag, korszerű, otthonos környezetben felkészült, elhivatott pedagógusok fogadják őket, olyan tanítók, tanárok, akiket nem gyötörnek napi megélhetési gondok, megoldhatatlan anyagi problémák. A pedagógusok higgyék el, tisztában vannak azzal: lehet akármilyen a jelenlegi gazdasági helyzet, politikai környezet a ma gyermekeinek, jövőnk zálogainak minden körülmények között a lehető legjobb, legtöbb jár, azt kell nyújtaniuk. 
Azért, hogy a pedagógus kipihenten, mentálisan felkészülten, csökkentett anyagi gondokkal, szeressen bemenni „munkahelyére”, folyamatosan képezze, fejlessze önmagát, legyen ereje, ideje tanórán kívül is megismerni, segíteni tanítványait, azok szüleit ahhoz értelmiségi életminőségre, anyagi biztonságra, adminisztratív feladatok csökkentésére is szükség lenne. A jelen iskolája ahhoz, be tudja tölteni elvárt funkcióját, az anyagi megbecsülésen túl, a nevelő-oktatómunkában szerepet vállalók attitűdjében, a nyugodt, teljesítményre ösztönző iskolai környezetben, az iskolavezetést felvállalók emberi, mentális adottságában, szakmai felkészültségében is keresendő. 
Ezek megvalósulását, hatékonyságát segíti a gyerekek iránt érzett szeretet, tisztelet, és a nevelés egyik leghatékonyabb eszközének tartott pedagógusi és szülői példamutatás is. Persze, hogy ehhez elengedhetetlen a társadalom figyelme, az anyagi megbecsülés. Elengedhetetlen, de nem elegendő. A felsoroltak közül nagyon sok minden megvalósítása pénzbe kerül, nagyon sok mindené nem. Soha ne feledjük: utóbbi legalább olyan fontos. Ha nem fontosabb! 

Góz Mihály József 
mesterpedagógus, nyugalmazott iskolaigazgató