Helyi közélet

2024.01.17. 09:38

Még tovább zöldülhetnek a somogyi települések is

Folytatódik a Településfásítási Program, a negyedik ütemben újabb tízezer sorfát igényelhetnek a tízezer fő alatti települések zöldítéséhez az önkormányzatok.

Harsányi Miklós

Somogyban az eddigi három ütem alatt összesen 119 település kapott fát, ebből 30 ültetés 2023-ban történt. A szaktárca tájékoztatás szerint a 2023-ban először igénylő települések között szerepelt többek közt Istvándi, Kadarkút, Drávagárdony, Balatonlelle és Mesztegnyő. 
– Tavaly ősszel összesen 35 ezüsthársat ültettünk el – mondta Berta Sándor drávagárdonyi polgármester. – Környezetvédelmi szempontból is nagyon fontos ez a program, időről időre pótolni kell a fákat. 
Mesztegnyő tavaly 20 fával gyarapodott, először csatlakoztak a központi projekthez. Nagy László Péter polgármester szerint a program hozadéka hosszú távon is lényeges, mivel az ember a fát nem saját magának, hanem a jövő generációnak ülteti. Kadarkút is bekapcsolódott a projektbe, tavaly tavasszal több mint 50 fát ültettek a Nagy, az Óvoda, a Pipacs és a Vasút utcában. Tavaly a központi parkban is új fákat telepítettek és 2024-ben a sportpálya előtt parkolót építenek, melynek közelében ugyancsak fákat helyeznek ki tavasszal. 
Tavasszal 4000, az őszi ültetési időszakban 6000 fa áll az igénylők rendelkezésére. A korábbi Településfásítási Programokban részt vevő minden település újra igényelhet sorfát, ugyanakkor a programban a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, erre január 15-30. között van lehetőség. H. M. 
 

Tavasszal négyezer fa áll az igénylők rendelkezésére

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában