Az év eleje az újrakezdés ideje a generációváltásban is

2024.01.27. 06:07

Most érdemes dönteni, ki vegye át a családi vállalkozást

A rendszerváltás idején alakult vállalkozások vezetői lassan nyugdíjba vonulnak, és eljött az idő, hogy átadják a stafétabotot az utódoknak. Ez a folyamat a generációváltás, ám erről sok esetben a vállalkozások vezetői nem gondolkodnak időben. Az év eleje azonban alkalmas pillanat a cégek átállásának elkezdésére.

Sonline.hu

Fotóillusztráció

Az Opten adatai szerint jelenleg mintegy 153 ezer családi vállalkozás működik Magyarországon, több vármegyénkben, mely a hazai cégek mintegy 40 százaléka. A családi vállalkozások adják a magyar GDP felét és az itthon foglalkoztatottak 75 százalékát, ennek fényében pedig különösen fontos tény, hogy ezeknek a vállalkozásoknak a tízezrei maradhatnak vezető nélkül, amikor a tulajdonosuk nyugdíjba megy. A hazai cégek nagy része azonban nem rendelkezik utódlási stratégiával, az év végi időszak pedig általában felfokozza az ebből adódó feszültségeket. Az utódlás kérdése ugyanis kulcsfontosságú lenne a családi vállalkozás életében, ám ezt ma még mindig tabuként kezelik a tulajdonosok.
– Az év eleje a stratégiai tervek elkészítésének ideje a cégek életében és egyben remek időszak arra, hogy az utódlás kérdéseit is elkezdjék megvitatni. A karácsonyi és ünnepi időszak ugyanis általában feszültségekkel teli, és nem a megfelelő alkalom arra, hogy egy utódlásról egyeztessenek. A január-február azonban megfelelő idő lehet arra, hogy a generációváltás kérdésében az első beszélgetést megejtse a cégvezető és az utód – magyarázta Pálos Ildikó generációváltás szakértő.

Általában az utódok kezdeményeznek

A szakember szerint az első megbeszélést általában az utódok kezdeményezik, a legtöbb esetben ugyanis ők azok, akik szeretnék tisztázni a cég átvételének menetét. Ez azonban semelyik fél számára sem könnyű, éppen ezért érdemes lépésenként haladni.
– Az első beszélgetést felvezetheti akár egy cikk is, ami arról szól, más cég hogyan birkózott meg ezzel a feladattal. De kereshetünk olyan cégeket is, amelyek átestek már ezen a folyamaton és látható, mik voltak a buktatók vagy épp hogy sikerült zökkenőmentesen átadni a céget az utódnak. Arra kell számítani, hogy ez a téma nem egy beszélgetést igényel, hanem helyzetfüggően több alkalom is szükséges. Érdemes szakembert is felkeresni, aki segít megkönnyíteni a folyamatot – tette hozzá a Generációk Partnere szakértője.
Pálos Ildikó szerint érdemes még a folyamat elején szakemberhez fordulni, mert amikor már sürget az idő, egyre több problémát vagy vitás kérdést kell megoldani szűk határidőn belül, ami az egész cég számára megnehezíti az átadás-átvételt.
– Annak a félnek, akiben sürgetőbb a vágy az utódlás kérdésének tisztázására, érdemes olyan cégről szóló cikket, tanulmányt megosztani a másikkal, amely hasonló kaliberű a vállalkozásukhoz. A vonakodó fél így érezheti, hogy ez nem egyedi probléma, mások is átestek rajta, pusztán egy generációs probléma, ami körültekintő megoldást kíván. Ha a másik fél még egyáltalán nem nyitott ennek a kérdésnek a megvitatására, akkor a kezdeményező fél csak annyit tehet, hogy megpróbálja minél többször „nyitogatni” a másikat olyan formában, amelyre jó eséllyel befogadó lesz – fejtette ki Pálos Ildikó.
A generációváltás szakértő szerint sokan azért nem fordulnak szakemberhez, mert azt gondolják, egy külső fél nem ismerheti a cég belső ügyeit, problémáit, így nem is tud segíteni hatékonyan.
– Ilyenkor azt fontos szem előtt tartani, hogy bár a céget nem ismeri a tanácsadó, a folyamatot azonban igen. Ezért pontosan tudja, hol vannak azok a buktatók, amiket érdemes elkerülni, hogy minél simábban végbe menjen a cég átadása – tette hozzá Pálos Ildikó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában