Dél-Balaton Zrt.

2024.02.02. 17:30

A nehézségek ellenére is kitartanak a somogyi gazdák

Több mint száz gazdálkodó vett részt azon a pénteki fórumon, amelyet a Dél-Balaton Zrt. szervezett Balatonszentgyörgyön.

Góz Lilla

Feil Dávid, a társaság vezérigazgatója elmondta: a Battyáni Gabonaértékesítő Szövetkezet és a térségbeli gazdakörök szervezte fórumon a gazdálkodókat érintő aktuális témákról tanácskoztak.
– Szó esett a vetőmag beszerzésről, fajtaválasztásról, valamint a műtrágya piacról és minden termelőt foglalkoztató terménypiac helyzetéről is tanácskoztunk független szakértők és forgalmazók révén – tette hozzá Feil Dávid. Kiemelte: a sok nehézség ellenére a gazdák kitartanak, meg van a termelőkben az a szándék, hogy olyan szintet érjenek el, ami számukra nem veszteséges.

Dél-Balaton Zrt.
 

segítséget nyújtanak a somogyi gazdáknak 

– Nagy szakmai kihívás úgy összeállítani a termelési technológiát, hogy fedezni tudjuk a terménnyel a bevételi oldalon – emelte ki a vezérigazgató. Megjegyezte azt is, hogy azzal a céllal rendezték meg a fórumot, hogy szakmai segítséget nyújtsanak a somogyi gazdáknak,  társaságukban van egy kellő tapasztalattal rendelkező szakmérnök csapat, akik a rendezvényen kívül is adnak tájékoztatást. Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében kiemelte: fontosnak tartja, hogy a somogyiak asztalára helyben termelt növényekből készült ételek kerüljenek.
– Tudom, hogy nem könnyű felvenni a harcot az olcsó ukrán gabonával, de hiszem, hogy vármegyénkben kiváló növénytermesztő és állattartó gazdák élnek, akiknek termékei garanciát jelentenek az egészséges táplálkozáshoz – mondta el Huszti Gábor.

Huszti Gábor
Huszti Gábor

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában