Fotók

2024.02.07. 20:00

TikTok-videókon át vezetett az út a dobogó legtetejére

Adatbázis-kezeléssel és programozással kapcsolatos ismereteikről is számot adtak azok a középiskolások, akik részt vettek szerdán a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campus informatikaversenyén.

Koszorus Rita

Hat csapat jelentkezett a felhívásra: a legtávolabbi település Dunaújváros, ahonnan érkeztek versenyzők, de a környékről és a dél-dunántúli régióból, így Dombóvárról is nevezett két csapat. – Remek lehetőségnek találtuk ezt a versenyt, mert úgy gondoljuk, hogy muszáj új dolgokat kipróbálni, és így szélesíteni az ismereteinket – vélekedett Cséplő Zalán, a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium diákja. Elmondta: ugyan azt még nem tudja pontosan, mit szeretne tanulni, de az biztos, hogy az informatika nagyon érdekli. 

A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium csapata azért nevezett, mert csak jót hallottak a versenyről. – Tavaly az egyik csapattársam már versenyzett, és meg is nyerték a versenyt, úgyhogy mi is kedvet kaptunk – tudtuk meg Völgyi Dávidtól. A kaposvári diák azt is elmondta, hogy a csapatot nagyon érdekli az informatika. – Mindhárman szeretnénk informatikát tanulni – mondta –, a csapattársaim közül többen is mérnöki pályára készülnek – tette hozzá a fiatalember. 

A diákok egy bemutatkozó TikTok-videóval nevezhettek, amelyet be is mutattak a versenynapon. Ezt követően kezdték el a versenyzők a feladatok megoldását. 
– Tizedikestől tizenkettedikesig vannak versenyzőink, nekik digitális kompetenciához kapcsolódó feladatokat kell megoldaniuk, adatbázis- és táblázat­kezelést, szövegszerkesztést és egy kis programozás is a feladatok közé került – mondta Kovács Bernadett, a Kaposvári Campus egyetemi docense. Hozzátette: az idei verseny a második volt Kaposváron, de a MATE campusain összességében már a tizedik ilyen versenyt rendezték meg idén, Gyöngyösön, ahol szintén a tehetséges középiskolások mérték össze tudásukat. A gyerekek amellett, hogy délelőtt számot adtak tudásukról, délután megnézhették azt is, hogy a gyakorlatban hogyan lehet használni egy drónt, valamint robotikabemutató is színesítette a szerdai versenynapot. 

Minden területet átsző az informatika 

Vörös Péter, a campus főigazgatója elmondta: a nevezők száma bizonyítja, hogy nagy az érdeklődés az informatikai tudományterület iránt. – Ha csak intézményünk fő profilját nézzük, jelen van már az agráriumban a robotika, a digitalizáció és az űrtechnológia is – mondta. – Ugyanez igaz a gazdasági területre; adatvezérelt döntéshozatalról, integrált vállalatirányítási rendszerekről, big data elemzésről is beszélhetünk, de említhetjük azt is, hogy mindennapi életünk részévé válik lassan a mesterséges intelligencia. Ezek miatt indítottuk el Kaposváron a gazdasági informatikusképzést, amely a két terület kapcsolatára próbálja megtanítani a diákokat. Megemlítette a gépészmérnökképzést is, ahol több munkafolyamat során is kapcsolatba kerülhetnek a diákok az informatikával. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában