Ünnep

2024.05.17. 17:30

A honvédelem napját ünnepelték a Berzsenyi parkban

A Magyar Honvédelem Napja alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak pénteken a Berzsenyi parkban található 44. gyalog ezred emlékművénél.

Harsányi Miklós

A Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubja szervezte a megemlékezést, melyen Dér Tamás kaposvári alpolgármester is részt vett.

– A honvédelem napját tisztelettel és büszkeséggel ünnepeljük és ezért gyűltünk össze – mondta Győri Tamás százados, a Magyar Honvédség 7. Hadkiegészítő és Toborzó Központ megbízott központparancsnoka. – Emlékezzünk a magyar történelem egyik legjelentősebb eseményére, a budai vár visszafoglalására valamint méltassuk haderőnk fejlődését és jelentőségét az évszázadok során. Ezen a napon ünnepeljük azt a bátorságot, kitartást és hazaszeretetet, amely jellemezte a 48-as honvédők Buda várának visszavételénél, mellyel megalapozták a szervezett haderőt, a Magyar Honvédséget.

 

Elhangzott: a történelem során a magyar honvéd mindig is a nemzet függetlenségét és annak biztonságát védte, s annak záloga volt. Az 1848-49-es szabadságharc hősei, mint Görgey vagy Klapka, példaképpé váltak, akiknek bátorsága és stratégiája ma is tanít és ösztönöz bennünket. Győri Tamás arról is szólt: a 20. században a két világháború is próbára tette hazánkat és hadseregünket. Az I. Világháború során a magyar katonák a Monarchia haderejeként  harcoltak, s hősiesen álltak helyt. Olyan kiemelkedő hősök születettek ekkor, mint Bertalan Árpád vagy éppen Szurmay Sándor. A százados megemlékezésében részletesen felelevenítette az elmúlt időszak főbb változásait, s kiemelte: a rendszerváltás után a Magyar Honvédség jelentős átalakuláson ment keresztül.  

– Mára elmondható a honvédeinkről, hogy egy modern fegyverrendszerekkel felszerelt, 21. századi haderő tagjai, mely kész és képes védelmezni hazánkat, Magyarországot  – hangsúlyozta Győri Tamás. – Tennénk mindezt alázattal, a múlt haderejébe kapaszkodva, eleink tapasztalataiból okulva.

Az ünnepség koszorúzással zárult, ahol a résztvevők a megemlékezés virágait helyezték el a Berzsenyi parkban emlékműnél. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában