NAV

2024.05.15. 10:26

Akció a sztrádán: túlsúlyos furgon, romlott hús

Több mint negyven százalék súlytöbblettel közlekedett az a jármű, amit Csongrád-Csanád vármegyében állítottak meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei.

Harsányi Miklós

Fotó: NAV

Az adóhatóság tájékoztatása szerint Szegedről Budapestre tartott egy magyar kisteherautó, amely szemmel láthatóan túlsúllyal közlekedett. A kecskeméti járőrök az M5-ös autópályáról kísérték le ellenőrizni. 

Fotó: NAV

– A kontroll során kiderült, hogy a jármű súlya a megengedett 3,5 tonna helyett több mint 5 tonna – olvasható a NAV közleményében. – A pénzügyőrök átvizsgálták a furgon rakterét, ahol összesen 2 587 kilogramm csontos csirkemell volt betárolva. Sötét felhők kezdtek gyülekezni a sofőr feje felett, amikor az is kiderült, hogy a hűtőberendezés sem volt bekapcsolva, és hőmérője +21,5 Celsius-fokot mutatott. Az aggasztó állapotban lévő szállítmány láttán a járőrök azonnal értesítették a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársait, akik elrendelték a húsok zár alá vételét és megsemmisítését. 
A sofőr azt mondta, tudta, hogy túlsúlyos járművel indult el, a hűtőberendezést pedig ő maga kapcsolta ki a felrakodás után.  A túlsúly miatt közigazgatási eljárást indítottak a szabálytalankodóval szemben, aki több mint félmillió forint bírságra is számíthat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában