Gyermekvédelmi hónap

2024.05.14. 10:48

Csillagnap várta a gondozottakat

Csillagnappal és akadályversennyel kezdődött a gyermekvédelmi hónap Somogyban.

Marosi Gábor

– Olyan programmal ajándékozzuk meg a fiatalokat, amit egy normál hétköznapon nem biztos, hogy át tudnak élni – mondta Troszt Éva, a Gyermekvédelmi Központ Somogy vármegyei intézményvezető-helyettese. – Alsósok, középiskolások és egyetemisták a csillagvizsgálóban ingyen vehettek részt egy bemutatón és filmvetítésen, majd csapatokat alkottak és egy akadályversenyen bizonyították tudásukat – tette hozzá. 

Csütörtökön Balatonbogláron a „Tűzmadár” Vers- és Prózamondó Versennyel folytatódik a programsorozat. Ezt az eseményt több mint húsz éve szervezik meg, az idén várhatóan ötvennél is több fellépővel. Pénteken a labdarúgásé lesz a főszerep, pünkösd után pedig moziba hívják a gyerekeket. Május 24-én pénteken a „Zene nélkül mit érek én” Tehetségkutató Művészeti Fesztiválon mutatkozhatnak be az állami gondoskodásban nevelkedők. Május 31-én Nagyszakácsiban zárul a programsorozat, az Ezüstszőlő Főzőversennyel és Gyermeknappal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában