Rekonstrukció

2024.05.10. 10:26

Olvasónk jelezte – ásott egy gödröt és eltemetett egy házat

A hulladékgazdálkodási hatóság vizsgál egy somogyi esetet, mert meghökkentő módon tűnt el egy düledező építmény Kálmáncsán, erre egy közelben lakó olvasónk hívta fel a figyelmünket.

Kovács Gábor László

35640670

Fotó: T-Design

Erre egy közelben élő olvasónk hívta fel a figyelmünket. Elmondása szerint egy falubeli gazdálkodó korábban vásárolt egy ingatlant, majd lebontotta a lakatlan házat. Mindez egyáltalán nem szokatlan, ám a napokban markolóval ástak egy gödröt a ház mellett, és ebbe a munkagépekkel beletolták az ingatlan romjait, így vélhetően eltemették az építési hulladékot. Úgy tudjuk, a környéken élőket  felháborította az eset, ezért valaki bejelentést tett róla. Információink szerint a héten a hatóság  is kiszállt a helyszínre, és vizsgálatot folytattak. Olvasónk úgy értesült, kötelezték a tulajdonost arra, hogy semlegesítse és szállíttassa el a keletkezett építési hulladékot. 
Megkérdeztük a rendőrséget, de náluk nem tartottak nyilván hasonló esetet Kálmáncsán. Tőlük azt tudtuk meg, ha valaki a saját telkén eltemeti az építés után keletkezett hulladékot, az önmagában még nem számít bűncselekménynek, viszont ha az elásott törmelék veszélyes hulladékot tartalmaz, akkor már igen. Megkerestük a Somogy Vármegyei Kormányhivatal kommunikációs szolgálatát, és érdeklődtünk, mit tudnak a történtekről. Válaszukból az derült ki, hogy a hulladékgazdálkodási hatóság eljárást indított az említett ügyben, és az eljárás jelenleg is folyamatban van. 

 Képünk természetesen illusztráció, hiszen a ház már nincsen meg, eltűnt...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában