Az én kertem

2024.05.17. 15:00

Szavazzon a legszebb kertekre! A tét nem kicsi!

Szavazási szakaszába lépett az országos fotópályázat. Egymillió forint a fődíj.

Fotó: Anna Nahabed

Csak azok tudják igazán, milyen sok örömöt szerez egy kert, akik órákat töltenek a gondozásával. Büszkén néznek végig munkájuk eredményén, és úgy érzik, nincs is szebb a környéken, vagy talán az egész országban. Nehéz objektív véleményt mondani, az egyetlen megoldás a közönségszavazás.

Az én kertem fotópályázat esetén is szavazás dönt majd a legjobbakról. A voksolás május 17-én 15 órakor indul, és május 27-én éjfélkor zárul. A szavazóknak nem lesz könnyű dolguk, hiszen rengeteg szebbnél szebb fotó érkezett.

Adja le voksát ITT

A pályázók izgulhatnak azért, hogy a legtöbb szavazatot kapják, hiszen a dicsőség mellett jelentős díjazásban részesülhetnek: 50, 100, illetve 200 ezer forintot nyerhetnek, bankszámlára utalva. És ez még nem minden, hiszen az 1 millió forintos fődíj is gazdára fog találni.

Nagy tehát a tét, és a közönségnek is megéri aktívan részt venni a játékban. Néhány munkaszüneti nap kivételével naponta háromszor 20 ezer forint üti a szerencsések markát.

Van miért izgulni tehát, és Önnek is érdemes elmondania véleményét a szavazataival. Ezt akár naponta megteheti, megteremtve a nyerés lehetőségét. Adjon egy esélyt a szemének, és a zsebének! Ne hagyja ki az alkalmat!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában