folyóirat

2018.04.16. 14:48

A kultúra sodrában – megjelent az idei első Somogy

Ismét izgalmas összeállítással állt elő a Somogy folyóirat szerkesztősége az év első kiadványában. Elsőként Szakály Sándor, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnökének értekezésébe merülhet el az olvasó a társaság és a Somogy folyóirat jelenéről, utóbbi támogatottságáról.

Koszorus Rita

A következőkben Z. Kovács Zoltán értekezik Arany János és Tompa Mihály barátságán és Tompa Mihály utolsó éveibe enged betekintést. Teszi mindezt a kettejük között két éven át váltott levelek elemzésével.

Bucsics Katalin Kosztolányi és a freudizmus című írásában Kosztolányi Dezső Sigmund Freud tanaihoz fűződő kapcsolatát boncolgatja. A pszichoanalízis atyjának neve ugyanis többször felbukkant Kosztolányi cikkeiben. Az osztrák szakemberhez fűződő viszony kérdéseit hosszan elemzi a szerző, majd belátja, ezek megválaszolása számos nehézséget hordoz magában.

Tverdota György irodalomtörténész – mondhatni alkalomhoz illően a magyar költészet napja okán – József Attila költészetszemléletével foglalkozik. A Gondolkodó és a költő című esszében a szerző részben ismerteti a nemrégiben elkészült József Attila prózai műveiről szóló kritikai kiadást.

Szirtes Gábor pécsi szerkesztő, lapkiadó a Engel Adolf című írásában a polgárosodás és magyar zsidóság integrációját dolgozza fel Pécs példáján keresztül.

A Somogy idei első számában természetesen figyelmet szentelt a szerkesztő a nyolcvan éves Ágh István Kossuth-díjas költő munkásságának is, amelyről Márkus Béla értekezik. Hóvári János kiskorpádi történészt szülőfalujában álló Kapotsfy-kápolna újraszentelése késztette írásra, amelyben az egykori korpádi időkre emlékezik vissza és hasonlítja össze az azóta végbement változásokkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában