A Hagyományok Házában jártak népművészeink

2024.03.16. 17:20

Somogy népművészei mutatkoztak be az elmúlt két hétvégén Budapesten a Hagyományok Házában

Két hete a Barangolás Somogyországban című egész napos rendezvényre húsz somogyi hagyományőrző utazott a fővárosba, az elmúlt hétvégén pedig a Somogy Táncegyüttes volt a főváros vendége.

Andricz Gabriella

Turi Endre hangszerbemutatót tartott a fővárosban

Fotó: MW

Somogy gazdag néptánc-, népviselet-, népi mesterség- és gasztronómiai kultúráját mutatták be. A zselickisfaludi Horváth Tibor és Zóka Éva néptáncpedagógusok egyedülálló népviselet-gyűjteményük egy részét – eredeti somogyi lány, menyasszony, vőlegény és asszonyviseleteket – mutatták be a fővárosi közönségnek.

Fotó: MW

Három gyermekükkel közösen somogyi üveges és kanásztáncokat mutattak be. Népzenészeink, Husi Gyula, Czigány Tamás, Hetényi Milán és Dóra Áron is fellépett citerával, dudával és hosszú furulyával. A tárgyalkotó népművészetet Gosztonyi Zoltán fa-, csont- és szarufaragó, valamint Balogh Ildikó és Galabár Zoltán képviselte, akik mesterségbemutatót is tartottak az érdeklődőknek. A Karádi Hagyományőrző Hímzőkör Egyesület néhány tagjának munkáiból kiállítás nyílt és interaktív foglalkozáson a fehérhímzés is terítékre került. Antal Andrea helyben készült gánicával és kelt kukoricaprószával várta a kíváncsiskodókat, míg a kicsiket Fábián Éva mesekoncertje szórakoztatta. 
 

A Zagyva Banda húzta a talpuk alá 

A hajnalig tartó esemény táncházzal zárult, ahol Salamon Bea és zenekara, a Zagyva Banda szolgáltatta a talp­alávalót. Március második szombatján viszont a Somogy Táncegyüttesé volt a színpad, akik Turi Endre néptáncpedagógus koreográfus vezetésével a kortárs néptánc világába avatták be az érdeklődőket kilenc koreográfia erejéig. Az együttes mellett az EszBuKong tehetséggondozó csoport is bemutatkozott, valamint az előadás után Turi Endre mondta el gondolatait a koreográfusi tevékenységéről. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában