kajak-kenu

2017.11.20. 16:11

Faludy András: óriási verseny zajlik a gyerekekért

Egerben tartott konferenciát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, melyen értékelték az évet. Faludy András, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Versenysport Bizottságának elnöke, a Kaposvári Vízügyi SC vezetőedzője elmondta, hogy jó szezont zártak, de jövőre tovább kell építkezni.

Klein Péter

– A szövetség évi két konferenciát rendez, az első, tavaszi a pénzügyekről, míg a második a stratégiáról szólt – tudtuk meg Faludy Andrástól. – A mostanin értékeltük a szövetség 2020-ig elkészített stratégiáját, hogy ebből mi valósult meg és miben van elmaradás. Az utánpótláskorú sportolók számát szeretnénk bővíteni, mivel 4000-re tettük előzetesen, jelenleg pedig 3100-nál tartunk.

– Mivel nem vagyunk TAO-s sportág nehéz a helyzetünk – tette hozzá Faludy András –, mert óriási verseny zajlik a gyerekekért. Emellett a sportfejlesztési, illetve a versenysport bizottság beszámolóját hallgatták meg a jelenlévők. Utóbbi egy szerkezeti változás következtében felváltotta a szakmai bizottságot. Az elnökeként arról is szólt az előadásom, mivel bővült ki a hatáskörünk és milyen további feladatokat látunk el.

– A második napon már a motivációról és a viselkedési sajátosságokról is szó esett. Hogyan segíti ez az edzők munkáját?

– Ezeken az előadásokon az edzőket érintő mindennapos kérdéseket vázolták fel – felelte Faludy András. – Az Y- és az A-generáció tagjaival már máshogy kell beszélni, máshogy kell motiválni őket. Az egyik előadás témája volt, hogyan lehet velük szót érteni, hogyan lehet fenntartani a motivációjukat.

– A versenysport bizottság elnökeként, hogyan értékeli az évet?

– Új struktúrával, illetve új szövetségi kapitányokkal vágtunk neki az évnek – mondta Faludy András. – A kapitányokhoz szorosan kötődőm, hiszen egy évvel ezelőtt rám hárult a feladat, hogy a jelentkezőket meghallgatva kiválasszam azokat, akikre szavazhatott az elnökség. Ebből adódóan Dónusz Évával és Hüttner Csabával is remek a kapcsolatom. Maximálisan elégedett vagyok a munkájukkal, remekül végzik a feladatukat. Olimpiai év után vagyunk, ami midig egy kicsit laposabb szokott lenni. Mivel új kapitány van, ezért mindenki odatette magát. A női szakágat ki kell emelni, hiszen generációváltás történt. Csipes Tamara és Kozák Danuta szülési szabadságon van, míg Dusev-Janics Natasa sérülés miatt abbahagyta, ennek ellenrére remekül helyt álltak, számos érmet szereztek sportolóink.

– Milyen elvárásokat fogalmaztak meg a következő évre?

– Az építkezésé a főszerep a következő évben. A férfiaknál nemrég derült ki, hogy a négyesben nem az 500, hanem az 1000 méteres táv lesz olimpiai szám. Ennek a kialakítását a legjobb módszerrel szeretnénk megvalósítani. Férfi négyesünk az Európa-bajnokságon rekordidővel lett első, míg a világbajnokságon csak a B döntőbe jutott. Ott történt valami hiba, ezt ki kell szűrni. Ezért is vásárolt a szövetség egy olyan készüléket, ami minden mozzanatát méri a versenyzőnek, így sokkal könnyebb lesz az edzők dolga.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában