Labdarúgó NB II.

2019.03.10. 18:25

Rákóczi-siker született a megyei rangadón

A Kaposvári Rákóczi FC nyerte a siófoki megyei rangadót, vagyis a zöld–fehérek folytathatják a harcukat a feljutásért, míg a balatoniak a kiesés felé léptek megint egyet. A találkozó megmutatta, miért is volt tizennégy hely a bajnoki tabellán a két klub közt.

Keszthelyi Zoltán

Egy biztos, több megyei rangadó kéne, mert nézőcsúcsot hozott a derbi, melyen az élőképpel is készülő balatoni szurkolók remek hangulatot teremettek a lelátón. Az persze már más kérdés, hogy a kedvenceik nem tudtak felnőni a feladathoz… Meg kell persze jegyezni, hogy a két klubot tizennégy hely választja is el a bajnoki tabellán, igaz a derbiken ez sosem számított a helyezés, csak az adott napi forma.

Nem volt magas színvonalú mérkőzés, sokat foglalkoztak egymással a labdarúgók, az első félidőben tizennyolc szabálytalanság volt, míg a másodikban tizenkilenc. Az adok-kapokból végül a zöldek jöttek ki jobban, hisz egy szöglet utáni Ádám fejessel vezetést szereztek az első félidő hajrájában. Nem a semmiből jött ez a gól, mert a hajrában már egyértelműen a siófoki térfélen zajlott a játék, az persze bosszantó hazai oldalon, hogy egy pontrúgásnál aludtak el a balatoniak, akiknek két percet kellett volna kihúzni a szünetig. Ádám gólja a vendégek ötödik sarokrúgása után született Vachtler révén, a balatoniak egy szögletig jutottak ebben a negyvenöt percben.

A szünet után jól kezdtek a házigazdák; Horváth Péter beadása után ziccerben Magasföldi mellé lőtt. Itt talán vehetett volna egy fordulatot a találkozó, ehelyett viszont jött a második, mindent eldöntő kaposvári találat Tömösvári fejeséből. Előtte egy perccel már betalálhatott volna Fehér eladott labdája után, de Molnár nagyot védett. Másodszor azonban nem hibázott…

 

A kaposváriak gyorsabb, agresszívebb játékuknak köszönhetik a sikert, lényegesen többet futva már az ellenfél térfelén megállították, illetve meg próbálták megállítani a balatoni akciókat, akik ezzel a harcmodorral nem tudtak mit kezdeni. Emellett ők jobbak voltak a pontrúgásokban, hisz az első góljuk így született, míg a másik oldalon Magasföldié már nem úgy sikerültek, ahogy a korábbi mérkőzéseken. A siófoki oldalon ráadásul a nagyatádi születésű, volt kaposvári Szakály Dénes bemutatkozása sem sikerült úgy, ahogy a szurkolók várták. Igaz, már az is meglepő volt, hogy érkezése után azonnal a kezdőben találta magát…

A zöld–fehérek két bajnoki döntetlen után tudtak végre újra nyerni, ami nagyon fontos volt, hisz folytatni tudják a harcukat a feljutásért. A siófokiaknak viszont ez már az ötödik vereségük volt az eddigi hét tavaszi bajnokin, ráadásul egymás után másodszor maradtak rúgott gól nélkül, a hét meccsen öt találat a mérlegük, ami nagyon kevés. Miközben a megyei rivális az első osztály fele halad, a balatoniak megint tettek egy újabb lépést a harmadosztály felé.

– Ellenfelünk jobban átérezte a megyei rangadó súlyát – fogalmazott Mihalecz István, a BFC Siófok vezetőedzője. – Teljesítményünkről mindent elárul, hogy csak akkor nyertünk párharcot, amikor két játékosunk véletlenül összeütközött. Csak ekkor maradt nálunk a labda.

– Az eredmény igazságos, mert a taktikát minden játékosom betartotta, fegyelmezetten futballoztak, és a jó teljesítmények mellett akadt több kiemelkedő is – mondta Waltner Róbert Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője.

BFC Siófok–Kaposvári Rákóczi FC 0–2 (0–1)

Siófok, Városi Stadion, 900 néző. V.: Böcskei (Baghy, Legeza).

BFC Siófok: Molnár P. – Gál M., Fehér Zs., Lorentz, Kiss B. – Horváth A., Réti P. (Csibra, 68. p.) – Medgyes (Horváth P., 38. p.), Magasföldi, Szakály D. – Zamostny (Tóth M., 68. p.). Vezetőedző: Mihalecz István.

Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró – Szakály A., Nagy J. – Tömösvári (Csernák, 81. p.), Beliczky (Rajczi, 89. p.), Bíró (Nagy R., 71. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Waltner Róbert.

Gólszerzők: Ádám M. (43. p.), Tömösvári (53. p.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában