Gyermek Fitnesz Magyar Bajnokság

2023.10.25. 10:53

A fantasztikus szereplés után irány az Európa-bajnokág

Mogyoródon léptek színpara a kaposvári Bakó-Sas Fitnesz SE versenyzői, akik hat aranyéremmel tértek haza a Magyar Fitness és Testépítő Szakszövetség által rendezett Gyermek Fitnesz Magyar Bajnokságról.

Klein Péter Nándor

Fotó: Bakó- Sas Fitnesz

Az ország legjobb korosztályos fitneszei álltak színpadra Mogyoródon, ahol az érmek, illetve az egyesületi pontok mellett az is kulcsszerepet kapott, hogy ki tudja kvalifikálni magát a pozsonyi Európa-bajnokságra. A zsűrit így mindenki igyekezett tökéletes produkcióval, illetve remekül megválasztott ruhával lenyűgözni. Így voltak ezzel Prukner-Sas Médea tanítványai is, akik hozták a tőlük már megszokott kiváló teljesítményt.

– Szenzációs eredményekkel tértünk haza az IFBB által rendezett Gyermek Fitnesz Magyar Bajnokságról, amely egyben az Európa-bajnoki kvalifikáció is volt – tudtuk meg Prukner-Sas Médeától, a kaposvári Bakó-Sas Fitnesz SE vezetőjétől. – Csapatban, valamint egyéniben hat magyar bajnoki címmel, négy második helyezéssel és három bronzéremmel minősítette a szakmai zsűri a gyakorlatainkat. A minősítő versenyen pedig nyolc arany- és négy ezüstminősítéssel értékeltek bennünket. Ezeken kívül számos értékes pontszerző hellyel is gazdagodtunk.

A Bakó-Sas Fitnesz SE sportolói közöl négyen Szijártó Mira, Tóth Anilla Netti, Sovák Réka és Bali Luca pedig a remek eredményeivel kvalifikálta magát a pozsonyi Európa-bajnokságra.

A Bakó-Sas Fitnesz SE eredményei

Start kategória

Aranyérmes (7-9 éves korosztály): Chino-Nacho (Bartal, Kovács Sz., Hifner H., Markovics H., Kondráth L.).

Aranyérmes (10-12 éves): Soda-Yoda (Németh, Jó A., Tömösváry Z., Erdélyi O., Bárány D., Réti F., Rébay L., Dobrovóczky Panna).

Ezüstérmes (7-9 évesek): Mary Poppins (Csatári L, Balogh D., Langer L., Láng L.).

C kategória

Aranyérmes: Langer Léna (2017), Kondráth Léna (2016), Markovics Hanna (2015), Dobrovoczky Panna (2014), Rébay Lilien (2014), (Réti Fanni 2014), Nagy Hanna (2013), Andricz Sára (2010).

Ezüstérmes: Tömösváry Zorka (2016), Hifner Hanna (2014), Bárány Dóra (2014), Part Lara (2011).

B kategória

Aranyérmes: Fodor Noémi (2012).

Ezüstérmes: Péterfi Anna (2012).

Bronzérmes: Horváth Dorka (2013).

5. hely: Pető Luca (2012).

7. hely: Balázs Bernadett (2012).

8. hely: Bárány Eliza (2011)

Artistic

Aranyérmes: Kordély Szonja (16+).

A kategória

Ezüstérmes: Gáspár Bora (2010).

Bronzérmes: Kiss Zsófia (2009).

4. hely: Ernst Anna (2010).

6. hely: Papp Liliána (2010).

Elit kategória

Bronzérmes: Szijártó Mira (2013).

4. hely: Tóth Anilla Netti (2011).

5. hely: Sovák Réka (2011).

5. hely: Bali Luca (2009).

Dance kategória

Aranyérmes: Say my name (Szijártó M., Balázs B., Pető L., Péterfi A.), Kesha (Fodor N., Ernst A., Sovák R. Tóth A. N.).

Ezüstérmes: Dreamers (Fodor Z., Andricz S., Part L., Horváth D., Papp L., Bárány E., Szijártó M.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában