Labdarúgás

2023.10.29. 16:31

Újra nyerni tudott a Siófok négy vereség után

Négy vereséget követően újra nyert a BFC Siófok Dénes második, illetve Szedlár első bajnoki találataival a Budafoki MTE ellen, melynek ez már az ötödik nyeretlen találkozója volt egymás után. Az utóbbiak még sosem nyertek a Révész utcában, pedig harminc év alatt ez már a hetedik próbálkozásuk volt.

Keszthelyi Zoltán

Fotó: NemA

Az elmúlt hetek játéka alapján nem várt fölényes sikert arattak a balatoniak, akik tizenkét forduló után első alkalommal mehettek előnnyel szünetre. Ráadásul kétszer is betaláltak a nyitó játékrészben, ami szinte hihetetlen, hisz ezekben eddig háromszor voltak eredményesek, abból egyszer büntetőből. Harmincöt másodperccel a kezdés után már megjött a vezető találat egy Varga, Szedlár, Major, Dénes akció után, majd László eltört lövését követően a jobb oldali kapufánál érkező Szedlár passzolt közelről a hálóba. Három is lehetett volna az előny, ha Kitl Nagy Gergővel szembeni labdaszerzése után Dénes nem ügyetlenkedi el a lehetőségét, már csak Gundel-Takáccsal állt szemben, amikor Fotyik bravúrosan szerelte (11.p). A balatoniak sok párharcot nyertek, a labdaszerzések után jól játszották be a védők mögötti üres területeket és még Debreceni térdsérülése utáni kényszerű átszervezés sem vetette vissza őket.

A szünet után a BMTE kezdeményezett, próbáltak szépíteni, Szerető próbálkozását mentette Hutvágner, majd Csató blokkolt nagyot Vasvári lefordulásánál (58.p). Ezt követően jött a meccs legszebb momentuma, Szedlár „beesernyőzte” Fótyikot, majd bebelsőzte a játékszert a bal alsóba! Ez eldöntötte a három pont sorsát, a csereként beálló, agilisan játszó Vasvári szépített ugyan, de nem forgott veszélyben a hazai siker. A somogyiak saját közönségük előtt utoljára két éve, novemberben rúgtak ennyi gólt a Tiszakécskének (4-1).

BFC Siófok – Budafoki MTE 3–1 (2–0)
Siófok, Városi Stadion, 200 néző. Vezette: Sipos T. (Nagy V., Ring K.)

SIÓFOK: Hutvágner – Varjas, Csató, Debreceni (László, 18.p) – Polényi, Nemes (Kovács B., 77.p), Kitl, Varga B. – Major, Szedlár (Schildkraut, 77.p) – Dénes (Girsik., 62.p). Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Budafok: Gundel-Takács – Csonka (Nándori, 85.), Lorentz, Kalmár (Sós M., 77.p), Fótyik – Nagy G. (Vasvári, 46.p), Oláh – Kocsis B., Szerető, Horváth O. (Németh M., 69.p) – Elek. Vezetőedző: Erős Gábor.

Gólszerző: Dénes (1.p), Szedlár (32., 64.p), ill. Vasvári (70.p).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában