RÖPLABDA EXTRALIGA, FÉRFIAK

2023.11.26. 20:29

Biztosan verte a Fino az újoncot

A nyitó játszma és a harmadik, utolsó szett igencsak egyoldalú volt; egyedül csak a második felvonás, pontosabban annak a második része volt izgalmas.

Fenyő Gábor

 A nyitó játszmában nagyon egyoldalú játékot láthattunk, s mindösszesen csak negyed óráig tartott. Úgy tűnt, hogy a házigazda Bp. Testnevelési Egyetem SE csapata túlzottan tisztelte volna a bajnoki címvédő kaposvári ellenfelét, így aztán a hazaiak mestere, Nagy Gergely 6–0 arányú Fino-vezetésnél már magához kérette a játékosait. Ez sem segített: 9–0-ra ment a Fino Kaposvár, amikor megszerezte első pontját a Testnevelési Egyetem. Egyre csak nőtt a különbség a két társulat között, aminek az lett a vége, hogy a házigazda fővárosiak nem tudtak kijönni a 10-ből.

A második felvonásra aztán összekapta magát a Testnevelési Egyetem társulata. Ekkor volt először a mérkőzés folyamán döntetlen (1–1), majd a kaposvári együttes ritmust váltott, s meglépett hét ponttal (8–15). A lelkes hazaiak azonban nem adták magukat, és zsinórban hat pontot gyártva felzárkóztak (14–15). Ezután felváltva szerezte a pontokat a két csapat – közben Baróti Árpádot Kalmár Ákos, a kubai Lescay Favier Tomas Alejandrót pedig Iván Bence váltotta –, majd át is vették a vezetést a házigazdák. Amikor már 22–20-ra vezettek, akkor váltott magasabb sebességi fokozatba a somogyi együttes. Egymás után négy pontot szereztek, s bár az első játszmalabdát hárították a hazaiak, a Fino zárta le ezt a játékrészt (is).

A harmadik, utolsó játékrészben megint csak a vendég somogyiak akarata érvényesült a pályán. Végig vezetve nyerték a harmadik felvonást, miközben a hajrában lehetőséget kapott Tóth Gábor, Zarka Márton és az ugyancsak saját nevelésű liberó, Eördögh Bálint is. Nekik egyébként nem igazán volt szükségük a mérkőzés előtti bemelegítésre: ők ugyanis Dágról érkeztek, ahol az U20-as csapattal két győztes meccset, egészen pontosan kilenc játszmát tudtak le.

A mérkőzés legponterősebb játékosa a nyáron érkezett orosz légiós, Stepan Novoselov volt, aki 14 pontot szorgoskodott össze; voltak közte szép támadások és több látványos blokk is.

Bp. Testnevelési Egyetem SE–Fino Kaposvár 0–3 (–9, –23, –16)

Budapest, Koltai Jenő Sportközpont, 100 néző. Vezette: Bibók F., Horváth M.

Bp. Testnevelési Egyetem SE: Tóth M. (–), Winter (1), Quintz (4), Tóth K. (7), Gebhardt N. (12), Mihucz (4). Csere: Laczi (liberó), Balázs B. (2), Füzék (2), Merkler (2). Vezetőedző: Nagy Gergely. Edző: Dávid Marcell Kenéz.

Fino Kaposvár: Magyar B. (4), Hubicska (10), Novoselov (14), Baróti (6), Bögöly (7), Lescay (–). Csere: Bozóki (liberó), Eördögh (liberó), Kalmár Á. (10), Iván B. (3), Tóth G. (1), Zarka M. (–). Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics. Edző: Demeter András György.

A mérkőzés alakulása.

1. játszma: 0–9, 1–9, 1–13, 5–15, 7–20, 9–22, 9–25 (15 perc).

2. játszma: 1–1, 3–5, 6–10, 8–11, 8–15, 14–15, 17–17, 19–17, 20–18, 22–20, 22–24, 23–25 (24 perc).

3. játszma: 0–3, 1–5, 4–6, 6–10, 10–12, 10–15, 14–20, 15–23, 16–25 (19 perc).

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában