Röplabda

2023.11.14. 21:06

Hozta a Fino a kötelezőt

A Bajnokok Ligája-selejtezője miatt elhalasztott MAFC-BME elleni mérkőzésen hozta a kötelezőt, vagyis biztosan nyert a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata.

Fenyő Gábor

A kedd esti fővárosi találkozóról is hiányzott a sérült kubai légiós Quevedo Hernández Hermes és a saját nevelésű Laczó Bálint. A másik kubai, Lescay Favier Tomas Alejandro viszont újra a kezdő csapatban kapott helyett, míg az orosz Stepan Novoselov a cserepadon foglalt helyet.

A nyitó játszma kétségkívül Baróti Árpádé volt, aki csak ekkor kerek tíz pontot szerzett; pontosan annyit, mint a csapattársai együttvéve. Végig a Fino irányította a mérkőzést, a házigazda MAFC-BME egyre csak zárkózott. A szett felénél, 13–13-nál fogták be kaposvári ellenfelüket, s bár a folytatásban még többször is egyenlítettek, a vezetést azonban soha nem tudták átvenni. A játékrész végén még ugyan egyetlen pontnyire feljöttek (22–23), de végül a vendég somogyiak ünnepelhettek.

Baróti aztán ott folytatta, ahol az előző játszmában befejezte: ami labdát csak kapott, azt kíméletlenül pontra váltotta. Ebben a szettben is a Fino Kaposvár akarata érvényesült a pályán, s most már magabiztos különbséggel húzta be a második felvonást.

A harmadik, egyben az utolsó játékrész is egyértelműen a somogyiaké volt. Bár az elején kétszer is vezetett a házigazda MAFC-BME (2–1, majd 3–2), ezután szép lassan kezdett kinyílni az a bizonyos olló. Végül is a Fino Kaposvár társulata 68 perc alatt hozta Budapesten a kötelezőt.

Folytatás pénteken 18 órakor a Kaposvár Arénában a jó formában lévő Debreceni EAC ellen, amely jótékony célú lesz. A jövő héten szerdán szintén 18 órakor és ugyancsak hazai pályán a Fino Kaposvár bemutatkozik a CEV Kupában is, ahol a svájci Chenois Geneve lesz az ellenfél.

Bp. MAFC-BME–Fino Kaposvár 0–3 (–23, –19, –21)

Budapest, Pénzügyőr SE Kőér utcai sportcsarnoka, 50 néző. Vezette: Szabó P., Szarka J.

Bp. MAFC-BME: Bandi B. (2), Reyes (11), Katona Á. (5), Altunaga (15), Oláh B. (6), Balogh L. (1). Csere: Benkő B. (liberó), Kocsondi (3), Zeitler (1), Molnár B. (–). Vezetőedző: Pápai Péter. Edző: Szabó Balázs.

Fino Kaposvár: Magyar B. (1), Hubicska (4), Iván B. (6), Baróti (22), Bögöly (13), Lescay (7). Csere: Bozóki (liberó), Tóth G. (2), Kalmár Á. (–). Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics. Edző: Demeter András György.

A mérkőzés alakulása.

1. játszma: 2–5, 5–6, 6–10, 13–13, 15–15, 18–20, 20–20, 22–23, 23–25 (23 perc).

2. játszma: 2–5, 5–6, 7–10, 13–15, 15–20, 18–24, 19–25 (21 perc).

3. játszma: 0–1, 2–1, 3–2, 3–5, 6–10, 9–15, 13–20, 19–14, 21–25 (24 perc).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában