Kosárlabda

2024.01.19. 14:30

Megtörné a Kaposvár a paksiak lendületét

Időpontváltozás révén szombat helyett vasárnap fogadja az Atomerőmű Paks SE gárdáját a Kometa Kaposvári KK. Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 17. fordulójának zárómérkőzése este 18.00 órakor kezdődi.

Dalibor Damjanovic eddig keretbe foglalta kaposvári karrierjét, hiszen a Szolnok elleni vereség után jött a Körmend és a Pécs elleni győzelem, majd az éllovas Falco elleni vereség. A csapat teljesítményén és játékstílusán azonban egyre jobban érződik a szlovén szakember filozófiája. De nem csak a KKK-nál, az Atomerőmű SE csapatánál is érződik az új vezetőedző Sebastjan Krasovac munkássára. A korábbi sereghajtó ugyanis legutóbbi öt bajnokijából hatot megnyert, így elmondható, hogy remek formában érkezik a somogyi megyeszékhelyre. A két csapat őszi mérkőzését 73–82-re a Kaposvár nyerte.

– A Paks egy igen jó csapat, emlékszem, hogy idegenben egy kimondottan jó mérkőzést játszottunk velük és fontos győzelmet arattunk ellenük – fogalmazott Remy Abell, a Kaposvári KK játékosa – Új edzőjükről csak jót tudok mondani, dolgoztunk együtt. Biztos vagyok benne, hogy alaposan felkészíti csapatát a vasárnapi összecsapásra. Nekünk túl kell tennünk magunkat a Falco elleni vereséget. Pozitívnak kell maradni és dolgozni tovább. Sokkal jobban kell fókuszálnunk a védekezésre, ez a legfontosabb, a támadójáték idézőjelben másodlagos. Ha a védekezésünk rendben van, akkor könnyebben jön a pontszerzés. Ezen dolgoztunk egész héten. Ezt mindenkinek meg kell értenie. A Paks egy jó csapat, mely az utóbbi időben remek formát mutat. Keményen oda kell tenni magunkat és akkor sikerülhet begyűjteni az újabb hazai pontokat. 

NB I./A 17. forduló
Kaposvári KK–Atomerőmű SE
Vasárnap 18.00 óra 

– Egy hajtós, kemény mérkőzésre számítok. Az edzőcsere óta jó formabán játszik a Paks. Sorban nyerik a meccseket, ezt a sorozatot szeretnénk most megszakítani – mondta Paár Márk, aki a két csapat őszi mérkőzésén karriercsúcsot dobott. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában