Labdarúgás

2024.01.30. 15:44

Nyíregyházáról érkezik támadó a Balaton partjára

Németh Barnabás személyében új játékos érkezett a BFC Siófokhoz: a 194 centiméter magas befejező csatár Nyíregyházáról igazolt át a Balaton partjára.

Sonline.hu

Németh Barnabás a törökországi edzőtáborban csatlakozott a kerethez. A koszovói Suhareka ellen kiharcolt egy büntetőt, majd győztes gólt szerzett, míg a Dunaújváros FC elleni bajnoki főpróbán gólpasszt adott Major Gergőnek.

A 2002-es születésű támadó Pécsett kezdte pályafutását, Nyíregyháza előtt pedig játszott a Budapest Honvéd MFA csapatánál, Szentlőrincen, illetve félévet kölcsönben Szlovéniában töltött.

A 2023-as év zárómérkőzésén Siófokon csereként beállva ő szerezte a nyírségiek harmadik gólját.

– Azt gondolom, hogy a beilleszkedés jól sikerült, jól fogadtak a csapattársak – kezdte Németh Barnabás. – Már Törökország előtt is volt róla szó, hogy lehet kölcsönbe érkezem Siófokra, ez végül kint az edzőtáborban valósult meg. Nehézséget nem okozott, és jól érzem magam itt. Elsősorban azért jöttem, hogy segítsem a csapatot, és elérni természetesen a célokat. Próbálok majd ehhez gólokkal, gólpasszokkal és jó játékkal hozzájárulni.

Vasárnap indul a Merkantil Bank Liga NB II tavaszi rajtja, a nyitófordulóban a PMFC együtteséhez látogat a BFC Siófok.

– Mindenképpen egy nehéz mérkőzésre számítok, Pécsett sose könnyű nyerni – folytatta a támadó. – Szeretnénk jól kezdeni az első pár mérkőzést, mert azt gondolom, hogy ezeken sok minden eldőlhet. A Pécs ellen is ennek megfelelően pontot vagy pontokat szeretnénk szerezni, és a siker érdekében mindent meg fogunk tenni, a csapat készen áll. Jól sikerült a felkészülés, jó volt a főpróba is, úgyhogy jó hangulatban és elszántan megyünk Pécsre vasárnap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában