Kaposvári Vízügyi SC

2024.02.01. 14:45

Az aranygeneráció után is van élet a csónakházban

Szerda délután kivételesen nem edzésre, hanem egy remek hangulatú évzáró összejövetelre érkeztek a kajak-kenusok a Kaposvári Vízügyi SC csónakházához.

Klein Péter Nándor

Fotó: Lang Róbert

Ebben az évben sem szakított a hagyományokkal a Kaposvári Vízügyi SC, azaz idén is december helyett januárban rendezte meg évadzáró rendezvényét. Az egyesület kiemelkedő évet tudhat maga mögött, amit főként Szerafin Zsófia világ- és Európa-bajnoki címének köszönhető, de rajta kívül is voltak olyanok, akik remek eredményeket értek el a különböző versenyeken. 
– Szép eredményeket értünk el az elmúlt, 2023-as évben, még úgy is, hogy generációváltás történt – nyilatkozta Faludy András, a Kaposvári Vízügyi SC vezetőedzője. – Az általam csak „aranygenerációnak” nevezett korosztályból sokan abbahagyták a versenyzést a továbbtanulás miatt. Az utánpótlásból azonban jöttek fel olyan versenyzők, mint Skobrák István, aki szinte minden számban döntőzött a magyar bajnokságon. Kohulák Máté ugyanezt a bravúrt hajtotta végre, de sajnos a Magyar Kupa döntőn volt egy szerencsétlen borulása, ez pedig a válogatott meghívójába került. Rajtuk kívül kiemelném Rajnics Benedeket, aki tizenhat évesen bekerült a felnőtt paraválogatottba és harcba szállhat a paralimpiai kvótáért április végén. 
A Kaposvári Vízügyi SC sportolói már elkezdték a felkészülést a 2024-es évad kihívásaira, ami egy nagy változást is tartogat az egyesület életében. 
– Ebben az évben az utánpótlásunk, egészen az U13-as korosztályig betagozódik a Kaposvári Sportközpont és Sportiskolába, ahol ugyanazokkal az edzőkkel dolgoznak majd, mint eddig, majd U14-től igazolnak vissza hozzánk – mondta Faludy András. – Ez egy teljesen új modell Magyarországon, amit Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke dolgozott ki. 
A Kaposvári Vízügyi SC évzáróját ezúttal is megtisztelte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség két vezetője, ugyanis Boros Gergely szakmai igazgató és Szakács Bálint ügyvezető igazgató is együtt nézte meg a kaposvári sportolókkal és szüleikkel az elmúlt évről készült kisfilmet. 

KVSC, kajak
Faludy András, Szakács Bálint és Boros Gergely Fotó: Lang Róbert

– Mindig örömmel fogadom el az ilyen jellegű meghívásokat – mondta Szakács Bálint, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség ügyvezető igazgatója. – A kaposvári egy nagyon stabil egyesülete a szövetségnek, ez az eredményeken is érződik. Kiemelném Szerafin Zsófit, aki világ- és Európa-bajnok lett maraton szakágban, ami a szövetségünk számára legalább annyira fontos, mint a gyorsasági. Már csak azért is, mert 2025-ben hazánk, pontosabban Győr ad majd otthont a maraton világbajnokságnak, ezért is fontos, hogy az utánpótláskorú sportolóink olyan nagyszerű eredményt érjenek el, mint Szerafin Zsófi, hiszen ez alapozza meg a felnőtt válogatott sikerességét. Faludy András, a szövetségünk versenysport bizottság elnökekén is sokat tesz a sportág előmenetele érdekében: képviseli Kaposvárt és a nemzetközi szövetség maraton szakágának is tagja. Utóbbi tisztségében januárban szervezett a maraton szakág számára egy nemzetközi konferenciát, amely után csak pozitív visszhangokat kaptunk a nemzetközi szövetségtől. 

A Kaposvári Vízügyi SC évzáróján az alábbi sportolók és edzők kaptak elismerést a 2023-ban végzett munkájuk és az elért eredményeikért: Bajzik Anna, Bajzik Éva, Bajzik Péter, Csapó Izabella, Császi András, Csima Ferenc, Faludy András, Kohulák Máté, Kuzma Lujza, Légrádi Zoárd, Nagy Barnabás, Nagy Boglárka, Patak Gergő, Rajnics Bendek, Scherk Tamás, Scherk Zsolt, Skobrák István, Spingár Petra, Szerafin Mátyás és Szerafin Zsófia. 

Fotó: Lang Róbert

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában