Jégszalag

2024.02.23. 05:00

Télen sem mondanak le a vitorlázásról

Vannak olyan elszánt és megszállott emberek, akik még télen is kimennek vitorlázni. Közéjük tartozik Tóth Ákos és két barátja, Regős Péter és Juhász Ágoston.

Fenyő Gábor

Fotó: MW

Tóth Ákosnak és kis csapatának – Regős Péter Fonyódon lakik, Juhász Ágostonnal pedig Budakeszin jártak egy osztályba – ez volt a Balatonon a második ilyen téli útja. Az útvonal megegyezik a hagyományos Kékszalagéval, s az elnevezését is ez inspirálta: Jégszalag.
– Tavaly teljesítettük első alkalommal a Jégszalagot: akkor 34 órán keresztül voltunk kint a nyílt vízen. Most durván 26 óra kellett  – mondta Tóth Ákos, aki Budakesziről származik, ott végezte az iskoláit, most pedig  Balatonfenyvesen építkezik.
– Miért csak hárman indultak el?
– Egyszerű erre a válasz: mert nem találtunk társakat... Teljesen más a hideg időben vitorlázni; valójában azt teszteltük, hogy milyen állapotban van a tűrőképességünk, mennyire lehet még terhelni a szervezetünket.

Juhász Ágoston 
Fotó: MW

– Tavalyhoz képest több mint nyolc órát faragtak az időeredményükön.
– Akkor nagyon megszenvedtük a Balatonfenyves–Keszthely közötti kezdőszakaszt. Tavaly teljes szélcsend volt, így nyolc óra alatt értünk Keszthelyre és vissza. Most négy és fél óra elég volt.
– Az útvonal?
– Ugyanaz, mint a Kékszalagé, csak más a rajt és a cél. Keszthely után Tihany, majd Balatonfüred, aztán Balatonkenese, végül pedig Siófok volt a köztes útvonalpont. Balatonfenyvesről indultunk, s ide is érkeztünk vissza.

 

– Furcsa és szokatlan látvány, ahogy egy magányos vitorlás szeli télen a Balaton vizét.
– Ma már egyáltalán nem az. Több olyan balatoni kikötő is van – köztük a balatonfenyvesi –, amelyet vízforgatóval láttak el. Így aztán télen is nyugodtan kint lehet hagyni a vízen a vitorlásokat, nem kell a partra tenni.
– Lesz folytatása a Jégszalagnak?
– Mindenképpen tervezzük. És bízunk benne, hogy jövőre már többen rajtolunk el Balatonfenyvesről.

Ezzel a hajóval teljesítették a Jégszalagot

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában