Férfi kézilabda NB I.

2024.04.07. 08:48

Lehűtötték a hevesi kedélyeket a boglári akadémisták

Rangadónak indult, nem lett az, miután a HSA NEKA a tizennegyedik perctől végig vezetve legnagyobb arányú bajnoki sikerét aratta, a fordulót megelőzően vele azonos ponttal álló QHB-Egerrel szemben. Ez volt a legjobb első félidei védekezése a balatoniaknak a tíz kapott góllal.

Keszthelyi Zoltán

Fotó: Németh Levente

Nehezen indult, hisz a 9. percben még kettővel mentek a vendégek (2–4) végül magabiztos hazai siker született, miután a 14. perctől Krakovszki révén átvette a vezetést (6–5) a HSA NEKA, amit már kis sem adott a kezéből a lefújásig. Hét perccel a vége előtt már tíz volt a két együttes között (29–19), így hátradőlve figyelhették a végjátékot a hazai szurkolók.

HSA NEKA-Eger kézilabda
Fotó: Németh Levente

A tóparti siker egyik kulcsa az első félidei védekezés volt, ebben a bajnokságban nem volt még arra példa, hogy ilyen kevés találatot kapjanak. Deményi az első félidőben három, a másodikban viszont már hét védéssel zárt, harminc százalékos hatékonysággal dolgozott a kapuban. Támadásban ki kell emelni Ludmánt, aki a legutóbbi fordulóban, a Telekom Veszprém otthonában öt góllal a legjobbját nyújtotta a szezonban, amit most meg tudott ismételni rontott kísérlet nélkül. Különösen a nyitó harminc percben brillírozott, amiben négyszer is eredményes volt. Tóth Levente is jól teljesített, ez volt az első olyan hatvan perce bogláriként az élvonalban, melyen akcióból négyszer is be tudott találni. Delyinek is egyéni legjobbja ez a hat gól, amit már harmadszor sikerült megdobnia ebben a kiírásban. Kovács Tamásnak sem ment rosszul a szünet után, amikor csapata legeredményesebb játékosa tudott lenni néggyel.

Alsóházi rangadót nyertek

A bogláriak öt vereség után tudtak újra nyerni a bajnokságban, ráadásul egy fontos alsóházi rangadót, ami csak a nevében volt az, hisz a szezon legnagyobb arányú sikerét aratták Sótonyi László tanítványai az újonc felett.

K&H férfi kézilabda liga – 21. forduló

HSA NEKA – QHB-Eger 32–23 (15–10)

Balatonboglár, NEKA Csarnok, 300 néző. Vezette: Bócz László, Wiedemann Viktor.
HSA NEKA: Deményi – Krakovszki Zs. 4 (2), Dely 6, Sztraka 2, Gál, Kovács T. 4, Molnár R. 4. Csere: Tárnoki, Tóth L. 5 (1), Ludmán 5, Karai 1, Szücs B., Zakor, Csanálosi 1 (1), Nagy Á. Vezetőedző: Sótonyi László.
QHB-Eger: Marczika – Lezák 4, Nastaj 2, Tóth K. 1, Zennadi 7, F. Silva 2 (1), Száva 2. Csere: Ágoston Á. (kapus), Kiss G., Döme, Tóvizi 3, Maracskó, Bajus, Boros 1, Kavin 1, Juhász P. Vezetőedző: Tóth Edmond.
Hétméteresek: 5/4 (2/1), illetve 2/1 (1/1).
Kiállítások: 6 perc (4 perc), illetve 10 perc (–).

MESTERMÉRLEG

Sótonyi László: – Volt időnk, hogy a csapatot mentálisan és taktikailag kihegyezzük. A taktikánk alapja az agresszív védekezés volt, a srácok a korukat meghazudtoló módon teljesítettek.

Tóth Edmond: – Az első tizenöt percben voltunk meccsben, idegenben nem tudunk akkora hőfokra kerülni, mint szeretnénk. Az esély megvan a bennmaradásra, bízom benne, hogy sikerül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában