Kosárlabda

2024.05.11. 20:00

A körmendi vereség ellenére még mindig bennmaradhat a Kaposvár

Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság (NB I./A) alsóházi rájátszásának 8. fordulójában az Egis Körmend otthonában szenvedett vereséget a Kometa Kaposvári KK.

Fotó: Lang Róbert

Remy Abell az alsóházi rájátszás során először állt Dalibor Damjanovic rendelkezésére, az amerikai légiós azonban érezhetően sokat hagyott ki, így nem tudott húzóember lenni Körmenden, ahol Milos Koprivica is adós maradt a hatékony kosárlabdával. A szerb center az elmúlt hetekben a Kaposvár meghatározó játékosa volt és ez most nagyon hiányzott a parketten.

Ennek ellenére jól kezdte a mérkőzést a Kometa Kaposvári KK, mely a 8. perc elején még 9–15-re vezetett. Innen jött egy 15–0-ás hazai rohanás, ami után a második negyed elején már 24–15 állt az eredményjelzőn. Ez az ötperces rövidzárlat pedig gyakorlatilag el is döntötte a bajnoki pontok sorsát, Dalibor Damjanovic együttese ugyanis innentől végig futott az eredmény után. 

Körmendi oldalon Anderson Tolbert remekelt, a légiós végül 35-ös VAL-al (összesített statiszikai mutató) zárt, míg somogyi részről ezúttal senki sem ért 20-as érték fölé. Nem úgy hazai oldalon Nikola Djogo (28), illetve Malik Morgan (21). Noha a Kaposvár a harmadik és a negyedik negyedet is megnyerte pár ponttal, reális egyenlítési lehetősége nem volt a Damjanovic-csapatnak, mely vereségével már szombaton kieshetett volna az élvonalból.

A Szedeák azonban 83–85-re győzni tudott a KTE-Duna otthonában, ezzel hatalmas szívességet téve a Kaposvári KK-nak, mely csak és kizárólag akkor maradhat bent, ha jövő szerdán nyerni tud a KTE-Duna otthonában. És akkro az utolsó fordulóról még nem is beszéltünk, de addig nem is érdemes, amíg a szerdai játéknap eredményei nincsenek meg. Szombati győzelmével az Egis Körmend és a Szedeák is bebiztosította bennmaradását, így már az is biztos, hogy a kieső a Kometa Kaposvári KK - KTE Duna duóból kerül ki.


Egis Körmend–Kometa Kaposvári KK 83–76 (18–15, 25–16, 21–24, 19–21)
Körmend, Városi Sportcsarnok: ?? néző, V.: Cziffra Csaba Zsolt, Győrffy Pál Attila, Jakab László Imre.
Egis Körmend: Tolbert (25/3), Morgan (14/9), Basic (4), Takács K. (2), Konate (4). Csere: Ferencz (12/6), Djogo (12/3), Doktor (7/3), Kiss M. (3/3), . Vezetőedző: Kocsis Tamás.

Kometa Kaposvári KK: Jackson (12/3), Halmai (5), Filipovity(17/9),  Eaddy (22/12), Koprivica (3). Csere: Paár (-), Puska (7/3), Abell (6), Bogdán (4). Vezetőedző: Dalibor Damjanovic.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 4–3. 5. p.: 5–9. 8. p.: 13–15. 10. p.: 18–15. 13. p.: 24–17. 16. p.: 30–26. 18. p.: 38–28. 20. p.: 43–31. 24. p.: 53–45. 27. p.: 59–48. 30. p.: 64–55. 33. p.: 68–61. 36. p.: 75–67. 39. p.: 81–74.


Mestermérleg

Kocsis Tamás:Ahogy Niko is mondta, a legfontosabb az, hogy megvan a győzelem és ezzel a bentmaradás. Én nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert olyan karaktert mutatott és olyan hozzáállást, – nyilván sokan nem tudják, hogy játékosok milyen sérülésekkel vállalták a mai játékot, gyakorlatilag kockáztatva a további karrierjüket - úgyhogy le a kalappal előttük. Nyilván nem így terveztük az év elején, hogy harmadik fordulóval a vége előtt kell játszanunk a bentmaradásért, ez így alakult. Nagyon örülök neki és a maradék 2 meccset próbáljuk becsületesen, az egészséges játékosokkal lejátszani, a Kaposvárnak pedig sok sikert a folytatásban. A szurkolóknak pedig nem lehetünk elég hálásak, hogy ebben a helyzetben ennyien itt voltak, szerintem sok helyen a playoffban sincs ilyen hangulat, mint ami ma volt itt a teremben, úgyhogy tényleg nagyon nagy hálával tartozunk nekik.

Dalibor Damjanovic:Először is gratulálok a Körmend csapatának. Tudtuk a meccs előtt, hogy kemény mérkőzés lesz, főleg az ő hazai pályájukon, mert tudtuk, hogy küzdeni fognak a győzelemért. Az előző meccsen hazai pályán veszítettünk a második félidőben, és nagyon aggódtam, hogy ezek után hogy fogjuk kezdeni a mérkőzést. Azonban elég jól kezdtünk, de aztán a Körmend egy időkéréssel letörte a lendületünket. Majd nem volt meg eléggé a fókusz, főleg Morgant, illetve Djogo betöréseit volt nehéz levédekezni. A félidőt követően voltak gondjaink 5-ös poszton, Milos Koprivica kipontozódott és vele elvesztettük a védelmünket is, mert nélküle egy teljesen más játékot kellett játszanunk. Szerintem pörgősen játszottunk és remélem, hogy megnyerjük a következő mérkőzést a Kecskemét ellen.


Játékos szemmel

Nikola Djogo: – Szerintem év elején senki sem számított arra, hogy itt végzünk majd. A célunk az volt, hogy bejutunk a rájátszásba és megnyerjük a bajnokságot. Ez úgy alakult, ahogy. A mai győzelem kötelező volt, és mindenki fókuszált volt. 40 percig csapatként játszottunk és mindent beleadtunk. Sokan sérülten vállalták a játékot, engem is beleértve, de mindent elkövettünk, amit csak tudtunk, és szerintem ma megmutattuk, mennyit jelent ez a klub számunkra. Hála Istennek nyertünk, így már egy kis teher lekerült a vállunkról, van még 2 meccsünk, de jó eredménnyel akarjuk zárni őket. Örülünk, hogy nyertünk, csak ez számít most.

Bogdán Benedek: – Először is gratulálok a Körmendnek, nekik is egy elég kemény szezonjuk volt és sikerült bentmaradniuk ezen a meccsen. Mi megyünk tovább, van még 2 mérkőzésünk és nem megpróbáljuk, hanem remélem meg fogjuk nyerni mind a kettőt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában