Közélet

2015.06.12. 17:42

Itt a kánikula, zárva a strand Fonyódon – tavaly már átadták...

A második kánikulai hétvégén is zárva marad a tavaly júliusban egyszer már – igaz, részlegesen – átadott fonyódi fövenystrand. A legnagyobb internetes közösségi portálon azt taglalják a fonyódiak: vajon mi lehet az oka? „A hétvégi hirtelen betört hőség ellenére sajnos a strand zárva maradt, ez pedig meglehetősen nagy felzúdulással járt – írja Árok László független önkormányzati képviselő.

Fónai Imre

– Bizony vannak gondok a stranddal. De fogunk rá megoldást találni, hiszen tényleg létfontosságú a város számára.”
Tavaly júliusban írtuk meg: birtokba vették a fürdőzők az új fonyódi fövenystrandot, a térkövezés és a füvesítés még nem kész, de nem zavartatták magukat emiatt.



Árok László arról is beszámol a közösségi oldalon, hogy hosszú hónapok után az e havi képviselő-testületi ülésen végre tájékoztatást kaptak a strandberuházás állásáról. Megemlíti, hogy a négy független képviselőnek nehéz a dolga az öt fős többséggel szemben. Mint ismert, októberben négy független és négy fideszes képviselő került be a fonyódi testületbe, a polgármester-választást Hidvégi József (Fidesz-KDNP) nyerte, s ezzel el is dőlt a többség kérdése (2010 és 2014 között csak fideszesből állt a fonyódi testület – a szerző). Árok szerint talán ha a többség előbb bevonja a függetleneket is a strandtémába, akkor most előbbre tartanának. A képviselő felemlegeti a beruházással kapcsolatos hiányosságokat, a hatástanulmánytól a környezeti modellezésen át a helyi egyeztetések elmaradásáig és a kivitelező számonkéréséig.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] A strand építkezési terület, fotó: Somogyi Tibor
[/caption]

A közösségi oldalon több helyi lakos is hozzászólt a témához, egyikük azt írta: „Az, hogy a strandot átmenetileg nem, vagy csak (remélhetőleg majd) részben lehet használni, sehol nem jelenik meg, erről semmilyen tájékoztatás nincs nyilvánosságra hozva, tehát minden fürdeni vágyó „lesre fut”, aki emiatt pont Fonyódra jött. A szezon pedig nem július 15-én kezdődik, ezért nagyon fontos lenne, hogy a (független és nem független) képviselőtestület mihamarabb megtalálná a megoldást a strand ügyében!”
Másikuk szerint „a testület, önkormányzat nagy méretű plakátokon kérjen elnézést a fonyódi adófizetőktől és az idelátogató turistáktól, garanciát vállalva, hogy ez a jelenlegi strandi állapot, csak átmeneti, illetve a pontos befejezés mikorra várható... Még most sem világos, hogy ki a felelős? A kivitelező vagy a megbízó?”
Kérdeztük a strandberuházásról Hidvégi József polgármestert is, de egyelőre nem kaptunk választ.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Itt nem lesz a hétvégén strandolás, fotó: Somogyi Tibor
[/caption]
[caption id="" align="alignleft" width="430"] Tavaly már átadták egyszer..., fotó: Somogyi Tibor
[/caption]

Gépek dolgoztak még az első napon

„Átadták a fövenystrandot annak ellenére, hogy nem teljesen kész; gépek dolgoznak még és az első napon, szombaton annak jutott jó hely, aki előbb ért – írtuk tavaly júliusban. – Ez a Balaton leghosszabb homokos plázsa, hangzott el a megnyitón és jó hír, hogy a városi pletykákkal ellentétben nem lesz fizetős. Ez az épülő kerítés miatt terjedhetett el, ám Hidvégi József polgármester mindenkit megnyugtatott: fenntartását a tervek szerint a parkolódíj-bevételből fedezik.”

A nyitón hangzott el az is: a Balatoni Hajózási Zrt. referenciamunkának szánja a fonyódi fövenystrandot; a partvédőművet 133 méter hosszan elbontották, a homokos részt a legfinomabb balatoni homokkal töltötték fel 6-18 méter szélesen. A hullámvédelem érdekében három kis szigetet építettek a part elé, ezeket napozóhelyként is használhatják a fürdőzők. A balatontipp.hu azt írta néhány hete: „Fonyódon, ahol a sándortelepi fövenystrandot tavaly nyáron adták át, most belépőt terveznek és várhatóan fizetni kell a parkoló használatáért is.”
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!