Közélet

2013.05.18. 16:15

Egyesült a két főváros: aranykulcsot kapott Balázs Tarlóstól

Egyesítették a siófoki hajókikötő színpadán a két fővárost, Budapestet és az ország nyári fővárosát, Siófokot; a korábbiaknál is tarkább szezonnyitó felvonulás végén szombaton Tarlós István, Budapest főpolgármestere adta át a nyári főváros jelképes kulcsát Balázs Árpád siófoki polgármesternek.

Fónai Imre

Öt fríz ló húzta a hintót, melyben a polgármesteren kívül Leblanc Győző énekes is helyet foglalt, ő kapta az idén a Kálmán Imre Emlékplakettet. A menet élén a Hot Jazz Band haladt, új színfoltként a királyi kardforgatók rendje is felvonult, nyitott veteránautókban helyi, megyei potentátok érkeztek. Különleges az idei pünkösdi szezonnyitó, hiszen Siófok százötven éve fürdőváros, százhúsz éve tartották az első szezonnyitó ünnepséget és negyvenöt éve nyilvánították várossá.
– Budapest polgárainak jelentős szerepe volt abban, hogy Siófokot anno gyógyfürdőhellyé nyilvánították – emlékeztetett Tarlós István főpolgármester. – A vendégkör jelentős része ma is budapesti, akár csak a nyaralótulajdonosoké. A budapestiek örömmel, szívesen jönnek Siófokra több mint száz éve.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Öt fríz ló húzta a hintót
[/caption]
Tarlós István Eötvös Károlyt idézte („Nézz az égre és meglátod a Balatont, nézz a Balatonra és meglátod az eget!”), majd a nyári főváros kulcsán kívül még három ezüstérmét is átadott Balázs Árpád siófoki polgármesternek. Ezek egyik oldalán a Halászbástya, a Mátyás templom és a Budai Vár látható, a másikon pedig Siófok címere.
– Magyarországnak két fővárosa van mostantól, de az első tán Siófok – így a főpolgármester. – Az érmék is a két főváros egyesítését szimbolizálják.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Egyesítették a fővárosokat a siófoki szezonnyitón
[/caption]
Balázs Árpád arról beszélt: Siófok egyrészt istenadta adottságának, a Balatonnak köszönhetően fejlődött, másrészt mert Budapest polgárai kerestek maguknak egy olyan helyet, ahol kipihenhetik, jól érezhetik magukat. – Nem véletlen, hogy ez Siófok lett. A nyári turizmus terén vitathatatlanul piacvezetők vagyunk, s ebben nagy szerepe van annak, hogy Siófok és Budapest „összetartozik”. Akkortól érkeztek tömegével a vendégek Siófokra, hogy a kétnapos lovas kocsis utat a négy óra alatt ideérő gőzvasút váltotta fel.



A siófoki polgármester szerint a nyári főváros kulcsának átvétele felelősség és kihívás is, de a város és a vendéglátók felkészültek a nyaralók fogadására. – Az ország lesz mosolygósabb, kedvesebb, kipihentebb, ha a nyáron itt jól tesszük a dolgunkat – mondta Balázs Árpád. – S ha Isten kegyelmében leszünk, jó idő is lesz a jó szezonhoz.

Horváth Gyulára, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatójára palackpostát bíztak üzenettel – a Tünde motoros fedélzetéről dobták a matrózok a Balaton vizébe –, megtalálója egész nyárra szóló fürdőbelépőt kap. Kétszáz lufit is magasba engedtek a kikötőben, valamennyiben ajándékot rejtő kapszulával. Hétfőig színes programok szórakoztatják Siófokon a pünkösdre érkező sokaságot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!