Közélet

2013.11.29. 17:02

Sokszor a diáknak is nehéz a tehetség elfogadása

Magyarországon 2012-ben 4,2 millió adózóból 385 ezer magánszemély ajánlotta fel adója egy százalékát a tehetségsegítés rendszere számára.

Márkus Kata

Hogy az adófizetők csaknem 10 százaléka döntött a tehetségek támogatása mellett, jelzi Sárdi Péter szerint, hogy a tehetséges fiatalok segítése lassacskán nemzeti üggyé válik. A Kaposvár - Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács elnöke erről a Kaposvári Bárczi Gusztáv Tehetségpont pénteki konferenciáján beszélt az Együd kulturális központban. A szakmai tanácskozáson a tehetséggondozás jelenlegi rendszerét mutatták be a szakemberek az óvodától a felsőoktatásig többek közt jógyakorlatokon keresztül.

– A tehetséggondozás jelen pillanatban kialakulóban van az országban – mondta Benczéné Csorba Margit, a Kaposvári Bárczi Gusztáv Tehetségpont főigazgatója a konferencián. – Voltak időszakok, amikor erőteljesebben koncentrált rá a szakma, most viszont nagyon megsegített bennünket a jogszabályi háttér. Ez ugyanis a felzárkóztatással együtt előtérbe helyezte a tehetséggondozást. Így a pedagógusoknak kell és lehet foglalkozniuk a 32 órájukban tehetséggondozással fejlesztő foglalkozások keretében. Nagy szerencse, hogy az intézmények szerkezetét már át lehet alakítani a tehetséggondozás szolgálatában. Ez azt jelenti, hogy tehetségkoordinátorok, tehetségsegítő tanárok, mentorok is dolgoznak az iskolákban. A tehetséghidak program keretében pedig nagyon jó képzések vannak pedagógusok számára a tehetségek segítésére.

Benczéné Csorba Margit kitért arra is, hogy sokszor nehéz a diáknak a tehetség elfogadása önmaga számára is. – Mert ő más valamiben, mint a többiek – emelte ki a főigazgató –, s ezt a másságot nehezen éli meg a gyerek maga és a környezete is. Ez pedig különböző formában nyilvánulhat meg; lehet agresszió, regresszió, lehetnek különböző magatartási problémák is. Ezért nagyon fontos, hogy pszichológust is bevonjunk a folyamatba, aki szintén tud foglalkozni a diákkal tehetségsegítés címén. A Bárcziban már felépítettük az előbb említett szerkezetet, s igyekszünk a tapasztalatainkat tovább adni különböző formákban. Három olyan tehetségtanfolyamot akkreditáltattunk, amelyik alkalmas erre, s ezekre folyamatosan lehet jelentkezni.



Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna, a Kodály központi iskola főigazgatója a tagiskolákban folyó tehetségnevelésről szólva elmondta: a köznevelési törvény deklarálja a tehetségnevelést az általános iskolákban. – Ennek megfelelően valamennyi tagintézményben a szakköri foglalkozásokat, a tehetségnevelő egyéni fejlesztéseket úgy építjük föl délutánonként, hogy kiegészítsék az emelt szintű képzéseinket, s hogy lehetőség nyíljon a tehetségkutatásra is – mondta.

Meggyőződésem, hogy minden emberben ott lapul valami, ami kiteljesedhet, ami példaképpé teheti – hangsúlyozta megnyitójában Szita Károly polgármester. – Ez kiderülhet már az óvodában, iskolában, de az is előfordulhat, hogy a fiatal húszas éveinek a derekán mutatkozik meg, miben tehetséges. Ha kortól nem is függ e kincs meglelése, a környezettől annál inkább. A tehetség adottság, egyben lehetőség is, a többi pedig kitartás, munka, elhivatottság kérdése.

Stickel Péter, a KLIK megyei igazgatója miközben büszkeségének adott hangot az elért eredmények miatt, egy területet említett, amiben előrelépést szeretne: ez pedig a külső források hatékonyabb megnyerése.



Sárdi Péter, a tehetségsegítő tanács elnöke szerint Somogyban eddig 29 tehetségpont jött létre, ebből 17 Kaposváron működik. – Fontos mutató még, hogy jelenleg is zajlanak további tehetségpont-akkreditációk – mondta. – A 2012/13-as tanévben a tanács tagjai 61 konferenciát szerveztek, melyen 1100 fiatal működött közre. Felkészítésükben több mint 200 pedagógus vett részt. Rendezvényeink közel kétezer látogatót vonzottak. Természetesen mindezekhez megvalósításához források is szükségesek. Mind a tehetségpontok, az intézmények, iskolák, mind a tanács sikeres pályázatokkal részben megteremtette a sikeres tehetségsegítés eszközeit. Az elmúlt tanév során így több millió forint került a megyeszékhely oktatási ágazatába. Kaposváron ugyanakkor 19 vállalkozás kötött megállapodást a tehetségsegítő tanáccsal arról, hogy hozzájárulnak a tehetségek segítéséhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!