Közélet

2015.03.20. 15:44

Negyedszázados tudásátadás az egészségügyi főiskolán

Huszonötödik tanévét ünnepelte pénteken jubileumi megemlékezéssel és tudományos tanácskozással a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara a kaposvári képzési központban.

Márkus Kata

Betlehem József egyetemi docens, dékán meghatározó jelentőségűnek nevezte az elmúlt 25 évet az intézmény életében. Majd kijelentette: ennek a képzési központnak fontos az elmúlt 25 éve, ám ennél fontosabb, hogy legyen ennek többszöröse az intézmény jövőjét illetően.



Szita Károly polgármester köszönetet mondott az alapítóknak, elődöknek, akik 25 évvel ezelőtt fontosnak érezték, hogy az egészségügyi képzést Kaposvárra hozzák. – Hitem szerint bölcsen döntöttek – mondta, majd a hallgatókhoz fordult: mindig szükség lesz arra, amit Önök most tanulnak.  – Jelenlétemmel pedig azt is demonstrálni szeretném a fenntartó felé – folytatta Szita Károly –, hogy amit 25 évvel ezelőtt elődeink fontosnak tartottak, azt mi továbbra is fontosnak tartjuk itt Kaposváron. S ez az elkövetkező évekre vonatkozóan megerősítést nyer annak érdekében, hogy nem csupán az itt tanulók, nem csupán a város, hanem az egész nemzet nyerhessen abból, ami Kaposváron megvalósult.

Moizs Mariann, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a kaposvári kórház működésének az egyik alapja a diagnosztika, a képalkotó-, illetve a labordiagnosztika. – Egészen biztos, hogy a humánerőforrás-képzésben, az utánpótlás nevelésben meghatározó szerepe van ennek a karnak – mondta. – A képalkotó-, és a labordiagnosztika egyaránt hiányszakma, s az a jó vagy rossz hírem, hogy néhány éven belül Önök fogják átvenni ezt a szakmát. Kórházunk másik bázisa a sürgősségi betegellátás, amit szintén nem tudnánk elképzelni a mentőtisztek képzése és alkalmazása nélkül.

– Nagy örömmel láttam, hogy az idén elindult a népegészségügyi ellenőrök képzése a karon – tette hozzá Moizs Mariann. – Ugyanakkor javaslom olyan új típusú képzéseknek a kiterjesztését, mint a triázs (betegosztályozási) szakembereknek az MsC képzése, illetve Magyarországon egy teljesen új típusú, az alapellátást segítő képzés lehetne a diplomás körzeti védőnők képzése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!