Közélet

2016.09.25. 08:40

Az életkor nem akadály - idősebbek is elkezdhetik...

Elmélyedni a tudományokban, s még jobban megismerni a világunkat soha nem késő, azt mondják, akkor veszik el az ember végérvényesen, amikor kihal belőle a tudás iránt vágy. Az életkor azonban nem lehet akadály – ezt ékesen bizonyítja a Kaposvári Egyetem szenior programja.

Szűcs Tibor

Ha minden oktató akkora létszámmal számolhatna, mint Horváth István, aki a rendszerváltás utáni újságírás történetét mutatta be előadásában, akkor soha nem találkoznék azon szomorkodó tanárral a Kaposvári Egyetem, milyen kevesen voltak aznap rá kíváncsiak. A harmadik éve kifejezetten sikeresen működő szenior program, mint minden csütörtökön most is megtöltötte a legnagyobb befogadó helyiséget a kampuszon. Az Auditóriumban több százan hallgatták a két prezentációt az idősebb korosztályból, melyek a hazai sajtóviszonyokat boncolgatták, a másik előadó, Tamás Ervin segítségével megtámogatva. Mint Repa Imre professzor bevezetőjében kiemelte, azért e két újságíróra esett választása, mert bár mint minden zsurnalisztában, bennük is nyilván meg lehet a gonoszság, de ők egy olyan kulturális többlet birtokában és intelligens formában dolgozták végig tisztességesen a mögöttük álló évtizedeket, mely a mai világban – véleménye szerint – már sajnos példanélküli a szakmában.



– Nem vagyok gonosz, kontrázott szót kapván Horváth István, aki igyekezte megvédeni mundérunk becsületét, s elismerte, meglepte, mennyi ember kíváncsi rá. – Még soha nem beszéltem ennyi ember előtt – szabtkozott a több tíz méter széles kivetítő alatti pulpituson. Tamás Ervinnek a nyomtatott és online újságírás bemutatása jutott, s bár a szűk szakmai mezsgye nem okozott gondot a hallgatóságnak, előkerült a befogadó közönség önvizsgálata a hozzászólásokban, s az is, miért adta vissza Táncsics-díját Szaniszló Ferenc állami elismerése után.

– Engem a kíváncsiság motivált, ezért járok immár harmadik éve ide az egyetemre – mondja Wágner Miklós, aki kaposvári baráti társasággal szokott jönni az előadásokra. A politika és a történelem érdekel jobban – avat be a nyugállományú villanyszerelő.
– Papp professzor (Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész,) előadása tetszett a legjobban, nagyon őszinte volt a betegségekkel kapcsolatban – meséli Pápai István, a korábban híradástechnikásként aktív férfi hozzáteszi, szomszédjától értesültek arról, hogy van szeniorprogramja az egyetemnek. – Meg, hogy is hívják azt a toxikológust, ő is nagyon megfogott – keresi elő még legmaradandóbb óráját az elmúlt félévekből Wágner úr. – Zacher Gábor? – próbálnám kisegíteni. – Úgy van, ő is igazán zseniálisan adott elő.

Inkább siketelenül próbálkozunk hölgyeket is megszólítani, a fénykép miatt nem nagyon vállalják, a ruhák minőségére hivatkoznak, de ha nem fotózzuk őket, azért kötélnek állnak. – Ez egy tökéletes program, tökéletes példákkal, minden területről a legnagyobb koponyákat hívják ide és fantasztikusan érezzük magunkat – emeli ki a szintén kaposvári Kovács Gézáné. – A művészetek, a színház érdekel a legjobban – teszi hozzá, de a leginkább Fábry Kornél szavai ragadtak meg engem. Máté Mártonné a hatodik félévet tapossa szorgalmasan. – Muszáj nekünk is pallérozni magunkat, nem szabad lemaradnunk a világ dolgairól, ezért járok ide szívesen. Egy kaposvári nyugdíjas egyesülettől értesült róla, hogy létezik a már több mint nyolcszáz tagot számláló szenior program. – A természettudományok nagyon érdekelnek, az Aranysakálról szóló előadás lenyűgöző volt, de hogy Törőcsik Mari is eljött hozzánk, egészen káprázatos élményként maradt meg bennem.

Ha visszanézzük a pontosan öt esztendőt felölelő sorozat eddigi előadásait, olyan nevek szerepelnek a teljesen ingyenes programban, melyek bárhol megtöltenék a legnagyobb termeket az országban bármely tetszőleges egyetemen, külön szerencse, hogy Kaposváron helyben van ilyen, köszönhetően egy néhány esztendővel ezelőtt, a Kutatók Éjszakáján született ideának. A szenior egyetemnek 300-320 állandó résztvevője van minden egyes alkalommal, de Papp professzor nagyot alkotott a rábízott időben az Auditóriumban, mert többen emlékeztek rá: akkor a csilláron is lógtak. A két előadás között friss gyümölcsökkel kedveskednek a hallgatóknak, akikkel szemben nem fogalmaznak meg tanulmányi elvárást a szervezők, s korban is csak annyit, hogy olyanokat várnak, akik a jelentkezés idején betöltötték az 50. életévüket.

– A tudásszomj vezérel minket – foglalja össze Szépné Rózsa Judit, aki Somogyvárról kezdte el egyetemi tanulmányait, s mindössze a második volt számára a csütörtöki alkalom. – Még nem volt kedvencem, a legutóbbi, a nyúltartásról szóló is érdekelt, s a mai, az újságírás témakörét felölelő előadások is, engem mindenki érdekel – foglalja össze a nyugdíjas asszony, aki negyedmagával, kocsival érkezett falujából.

Amellett hogy sikeres, komolyan is kell venni a szenior programot, katalógus is van minden alakalom előtt, s nem csak azért, hogy meglegyenek az aláírások, persze nem kollokviumi alapfeltétel a szignó megléte. Az előadások 75 százalékán megjelenő szenior hallgató a félév végén tanúsítványt kap, a hat félévig szorgalmasan résztvevők számára díszoklevelet adnak – ebben különleges ez az őszi szemeszter, hiszen decemberben oklevélátadás lesz. A tizedik elvégzett félév végén pedig Senior multidiszciplináris másoddiploma átvételére jogosultak a legkitartóbb hallgatók.

Buszokkal a tudás felé

A Kaposvári Egyetem térítésmentesen igénybe vehető különjáratot biztosít a program résztvevőinek. Az előadások mindig délután 15:00 órakor kezdődnek. Az indulás az egyetemre 14:15-kor a városi buszpályaudvarról, az egyetemről visszafelé pedig 18.00 órakor. Legközelebb október hatodikán lesz előadása a szenior hallgatóknak, nem más, mint Vízi E. Szilveszter tart előadást a kábítószerek elmére gyakorolt hatásáról. A december 8-ai díszoklevél átadás előtt héten az Adventről Böjte Csaba ferences rendi szerzetes tart majd előadást Bellai Zoltán református lelkésszel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!