Krimi

2024.04.04. 16:01

Norovírus miatt került kórházba 30 diák és 12 tanár

A norovírus egy temesvári iskolában ütötte fel a fejét, többen kórházba kerültek miatta.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gorodenkoff

Norovírus-fertőzés okozta az utóbbi napokban történt tömeges megbetegedést egy temesvári iskolában. A Temes megyei egészségügyi hatóság fertőzési góccá nyilvánította az iskolát.

norovirus diak tanar
Norovírus miatt került kórházba több diák és tanár
Fotó: Vita Sun / Forrás: Shutterstock

Norovírus miatt került kórházba 30 diák és 12 tanár

Az egészségügyi hatóság közölte, hogy a laboratóriumi vizsgálatok a C. D. Loga Főgimnázium négy diákjánál mutatták ki a norovírus jelenlétét. A járványügyi szakemberek szerint az emberről emberre gyorsan terjedő vírus okozta a hányással, hasfájással, hasmenéssel járó rosszullétet a diákoknál és tanáraiknál. A News.ro hírportál által idézett közlemény szerint az iskolát fertőzési góccá nyilvánították, csütörtökön még tartott a járványügyi vizsgálat.

A temesvári iskolában csütörtökön és pénteken online zajlik az oktatás, az iskolaépületet pénteken egy erre szakosodott cég fertőtleníti, a diákok és oktatóik hétfőn térnek vissza az intézménybe. 

"Bízunk abban, hogy hétfőn egészségesen és biztonságban térünk vissza" - idézte Violeta Bontila iskolaigazgatót a hírportál.

A temesvári gyermekkórház közölte, hogy csütörtök reggel még 14 diákot ápoltak az egészségügyi intézményben, de mivel állapotuk javult, még a nap folyamán hazaengedhetik őket.

A Temes megyei tanfelügyelőség korábbi tájékoztatása szerint kedden és szerdán éjszaka az iskola 45 diákja jelentkezett a sürgősségi betegellátóban súlyos tünetekre panaszkodva, 15-öt közülük kórházba utaltak.

A temesvári tanintézet több tucat diákjánál és több pedagógusánál kedden jelentek meg a mérgezésre utaló tünetek. A hatóságok sokáig nem tudták megállapítani ezek okát, miután az iskolának nincs étkezdéje, diákotthona, az épületben nincs földgáz bevezetve, és rovarirtás sem volt a közelmúltban. A betegeket alapos laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá, így kiderült, hogy norovírus-fertőzés okozta a rosszullétet.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!