Tenisz

2017.09.10. 07:13

Stephens nyerte az US Open női döntőjét

Az amerikai Sloane Stephens meglepően simán legyőzte honfitársát, a 15. helyen kiemelt Madison Keyst a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női döntőjében szombaton.

Már az első szettben is csak a világranglista 83. helyén álló Stephens tudta elnyerni ellenfele adogatójátékát, és mivel ez 2:2-nél és 5:3-nál is sikerült neki, meglepően simán vezetést szerzett. A második felvonás már teljesen egyoldalú volt, így a találkozó egy óra után véget ért.

Mindkét játékos először jutott Grand Slam-torna döntőjébe. A 24 éves Sloane Stephens remekül szerepel hasonló kiélezett helyzetekben, hiszen eddig négyszer került WTA-torna fináléjába, és mindet megnyerte. Eddigi legjobb eredménye Grand Slam-tornán a 2013-as ausztrál nyílt bajnokság elődöntője, a US Openen pedig a negyedik fordulóba jutás volt. Idén Melbourne-ben és a Roland Garroson nem indult, Wimbledonban pedig az első fordulóban búcsúzott.

A női döntő eredménye:

Stephens (amerikai) – Keys (amerikai) 6:3, 6:0

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!