Bajnokok Ligája

2024.02.21. 12:28

Rossi szlovákiai epigonja keserítené meg a Barcát

A tavalyi döntős Internazionale hazai pályán egy góllal legyőzte az Atlético Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első rangadóján, de a szerdai folytatásban szintén egy izgalmas összecsapásra van kilátás: az olasz bajnok Napoli frissen kinevezett edzőjével vág neki a Barcelona elleni párharc első felvonásának. A nápolyiak új trénerét, a szlovák szövetségi kapitányként is dolgozó Francesco Calzonát egyesek a magyar válogatott edzőjéhez, Marco Rossihoz hasonlítják.

MW

Valami nagyon nincs rendben Nápolyban, ezt jól mutatja, hogy Calzona már a harmadik tréner, aki irányíthatja a klubot ebben az idényben

Forrás: AFP

Fotó: Carlo Hermann

A keddi BL-játéknap legérdekesebb mérkőzése az Internazionale–Atlético Madrid találkozó volt. A hazai pályán játszó kék-feketék kilenc pont előnnyel vezetik a Serie A-t, és úgy várhatták az összecsapást, hogy a legutóbbi nyolc tétmérkőzésüket megnyerték. Az Inter rengeteg helyzetet kidolgozott a spanyolok ellen, de végül Marko Arnautovic találatával csupán 1-0-ra nyerte meg a mérkőzést – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról.

FC Internazionale v Atletico Madrid: Round of 16 First Leg - UEFA Champions League 2023/24
A tavalyi döntős Internazionale hazai pályán egy góllal legyőzte az Atlético Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első rangadóján
Fotó: Jose Breton / Forrás: AFP

A spanyolok argentin edzője, Diego Simeone a találkozó előtt dicsérte jó barátja és egykori laziós csapattársa, Simone Inzaghi munkásságát és szerinte az Inter jelenleg ott van a világ legjobb négy-öt csapata között. Ennek ellenére a madridiak nem mondtak le a továbbjutásról, és Simeone szerint a visszavágón képesek lesznek megfordítani a párharcot.

A játéknap másik találkozóján a Borussia Dortmund a korábban a riválisnál futballozó Donyell Malennek egy védőről a rövid felső sarokba pattanó lövéséből szerzett vezetést Eindhovenben, majd a második félidőben a PSV Luuk de Jong vitatott szabálytalanság után megítélt büntetőjével egyenlített – olvasható az Origón. A szerdai folytatásban egy újabb igazi slágermeccs vár a labdarúgás szerelmeseire.

Rossihoz hasonlítják a Napoli edzőjét

Az olasz bajnok SSC Napoli a spanyol FC Barcelona csapatát fogadja majd szerda este. Az olaszok hétfőn kinevezett ideiglenes vezetőedzőjére, Francesco Calzonára így rögtön egy komoly erőpróba vár a nápolyi csapat élén. Hogy az utóbbi időben valami nagyon nincs rendben Nápolyban, azt jól mutatja, hogy Calzona már a harmadik tréner, aki irányíthatja a klubot ebben az idényben.

Az olasz élvonalban botladozó, címvédőként 25 forduló után csupán a 9. helyen álló Napoli nemrégiben rúgta ki előző edzőjét, Walter Mazzarrit, aki alig száznapnyi ténykedés után kényszerült távozni a klubtól. A váltásra azért volt szükség, mert a Napoli az olasz bajnokság januári újrakezdése óta is több pontot hullajtott el, s ennek köszönhetően egyre távolodik az élbolytól.

Az 55 éves Calzona mellett szólhat, hogy számára egyáltalán nem ismeretlen a nápolyi csapat, 2015 és 2018 között ugyanis Maurizio Sarri, a 2021/2022-es idényben pedig Luciano Spalletti segítőjeként dolgozott a dél-olasz egyesületnél. Az olasz szakember jelenleg az Európa-bajnokságra készülő Szlovákia szövetségi kapitánya is egyben, Calzona a két tisztséget egyszerre láthatja el a jövőben. Noha az eddigi 14 mérkőzéséből az elsőt, Azerbajdzsán ellenit rögtön elveszítette, azóta csupán kétszer – mindkét esetben Portugáliától – kapott ki a szlovák nemzeti csapattal, amelyet kivezetett a 2024-es Európa-bajnokságra is – olvasható a Magyar Nemzet oldalán. Az eredményei alapján Calzonát többen Magyarország kapitányához, Marco Rossihoz hasonlítják, s a két szakember olasz származása, valamint eredményes munkája alapot adhat az összehasonlításhoz. 

Xavi: egyenlő esélyek

Az olasz bajnok szerdai ellenfele, a Barcelona a Bajnokok Ligája H csoportjának győzteseként jutott be a nyolcaddöntőbe, és akadnak kételyek a spanyol óriásnál is a továbbjutást illetően.

Különös forgatókönyv nagy meccset játszani egy olyan Napoli ellen, amely közvetlenül a találkozó előtt váltott edzőt. Nem könnyű így felkészülni, de a nap végén úgyis az olasz bajnokcsapattal állunk majd szemben

– jelentette ki a sajtótájékoztatón a Barcelona trénere, Xavi.

A párharc esélyeit 50-50 százaléknak látom. Egyszerűen meg kell mutatnunk a pályán, hogy jobbak vagyunk a Napolinál. A többi nem számít!

– hangsúlyozta a spanyol szakember.

A szerdai összecsapás házigazdája a Napoli lesz, és a statisztika nem az olaszok mellett szól. A nápolyi gárda tétmérkőzésen még egyszer sem tudta legyőzni a Barcelonát – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról.
A játéknap másik nyolcaddöntőjén Porto az Arsenalt fogadja. A londoniak a B jelű négyes győzteseként jutottak el a 16 közé, a Porto pedig éppen a Barcelona mögött zárt másodikként a H csoportban. Az Arsenal eddig jó szezont teljesít, egyértelmű esélyesként várhatja a portugálok elleni párharcot. 

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Keddi eredmények:
Internazionale (olasz)-Atlético Madrid (spanyol) 1-0 (0-0)

gól: Arnautovic (79.)

PSV Eindhoven (holland)-Borussia Dortmund (német) 1-1 (0-1)

gól: de Jong (56., 11-esből), illetve Malen (24.)

Szerdai program:
SSC Napoli (olasz)-Barcelona (spanyol) 21.00
FC Porto (portugál)-Arsenal (angol) 21.00




 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában