Névtár - Feigli Ferenc

Hiánytalan tervezés, tiszteletdíjakon spórol a megye

február 7. 18:22

Keresi a helyét a megye, területfejlesztési jogszabály-változásra várva 2012 februárjában. A tavalyi intézményfenntartó 28 milliárdos költségvetés után az idei kiadásait és bevételeit 369 millió forintban határozta meg a közgyűlés kedden. Már most eleget téve a jogszabálynak, miszerint 2013 után működési hiány nem tervezhető.

Médiás rés a vármegye pajzsán: kastély eladva, tévé megtartva

december 22. 16:37

Ideiglenesség: ez volt az egyik hívószava az idei utolsó megyei közgyűlésnek, amelyet most először a vármegyeházán tartottak.

Kölcsön és nagy levegő: búcsú a legatyásodott megyéktől

november 30. 19:34

Ellenvetés nélkül (az MSZP és a Jobbik tartózkodása mellett) fogadták történelmi, ám az ünnepélyes kereteket és egyéb külsőségeket teljességgel mellőző (kancsó, pohár, csapvíz) ülésükön a jövő évi költségvetési koncepcióról szóló és a megyerendszer átalakításáról tájékoztató előterjesztést a közgyűlés tagjai szerdán.

Rábólintott a megyei közgyűlés az államosításra

október 13. 20:44

Tizenegy igen, három nem és Gyenesei István tartózkodása mellett csütörtök este jóváhagyta Somogy megye közgyűlése azt a megállapodást, amely a közgyűlési elnökök és a kormány között köttetett és a megyék konszolidációját célozza.

Ötven év, ötezer diák, egy cél: minőségi oktatás

szeptember 19. 07:24

Fél évszázad óta több mint ötezer fiatal végzett a Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Dráva Völgye Középiskolája különböző tagozatain. Az intézmény a hétvégén ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját.

Közéletben maradni 2. - Gyurcsány és a somogyi MSZP-ütegek

július 27. 07:45

A képviselő-testületek után a parlament is zsugorodik rövidesen. A közélet küzdőtere egyre kisebb, és mert a civil munkapiac is szűkül, a politikai életösztön egyre nagyobb lesz. A parlamenti pártok helyi erőtereiben járattuk meg bicepszmérő szondánkat. Az ellenzék következik.

Az ingyenebéd ára: kevesebb gyerek lakhat jól a nyáron?

július 2. 18:59

Somogyban 116 településen, 5599 gyerek, összesen 120 millió forintos állami támogatásból ülhet minden délben a gőzölgő ebédje mellé.

Ősi mozgáskultúra színpadon

május 25. 16:22

A horvátországi uniós integrációval olyan kulturális végvár lehet Barcs, ahol a zene és a tánc nagyon komoly turisztikai vonzerővel fog bírni.

Kifizetetlen számlák a költségvetésben, 300 milliós a hiány

május 4. 07:45

Az idén a kifizetetlen számlákat is beletették a költségvetésbe - ezért lett 300 milliós a hiány. Tavaly 160 millió volt.

A nap fotója! Eltévedt a táblák dzsungelében a gólya

május 1. 14:49

Afrikát megjárta, a közlekedési táblák között azonban nem ismerte ki magát.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | következő »
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Receptválogatások

Gesztenyés desszertek

A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!

Etarget hirdetések
Házhoz visszük a híreket!

Rovatok