Névtár - Gyenesei István

A nyilatkozat elhallgat, ferdít és csúsztatást tartalmaz

május 9. 12:58

A Somogy Megyei Közgyűlési mandátumommal kapcsolatos ügyben Gyenesei István nyilatkozott, az ellene folyamatban lévő büntető eljárás kapcsán. Ez a tények és konkrétumok elhallgatását, elferdítését, valamint csúsztatásokat tartalmaz.

Siotour: üzletelés, banki trükkök és a rejtélyes politikai erő

május 7. 10:24

Tizenkét éve már, hogy értékesítette a Somogy megyei önkormányzat a Siotour-részvényeket 1,6 milliárd forintért, ezért nem lehet ma már követelése a megyének az SCD-vel szemben. Veszprém megye ugyanakkor most 2,2 milliárd forint kötbérre tart igényt az elmaradt északi parti kempingfejlesztés miatt.

Gyenesei István: nem tehetett mást a rendőrség

május 6. 16:09

Vádemelési javaslattal zárta le a magánokirat-hamisítás gyanújával folytatott nyomozást Gyenesei István volt önkormányzati miniszter ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyenesei István nedűi taroltak a gyulai világkupán

április 23. 16:02

Gyenesei István a 40,3 fokos Izabella szőlőpálinkájával, és a zölddió likőrjével is Champion díjat nyert a gyulai versenyen.

Érmes somogyi pálinkák Tirolban

március 22. 19:18

A Zamárdi Zimek Pálinkafőzde egy arany-, egy ezüst és egy bronzérmet nyert a Tirolban rendezett megmérettetésen.

Számítógépeket osztott a Somogyért Egyesület

március 9. 14:43

Nyolc komplett asztali számítógépet adott át pénteken családoknak, nyugdíjas egyesületek és egy civil szervezet képviselőinek Gyenesei István, a Somogyért Egyesület elnöke.

A kaposvári élsportolókat köszöntötték

március 8. 19:22

Tizenhat sportág képviselői kaptak jutalmat csütörtökön a kaposvári városházán, ahol köszöntötték és díjazták a 2011-es esztendő magyar bajnokait és nemzetközi versenyeken előkelő helyen záró sportolóit. Átadták „Az év utánpótlás korú sportolója” díjait is.

Bizottsági helyosztó: közösségi portálon tiltakozik Kövér

február 12. 08:54

Közösségi portálon tett közzé terjedelmes tiltakozást Kövér István (Somogyért Egyesület), a megyei közgyűlés tagja, miután a legutóbbi ülésen megalakított bizottságokból csak a két somogyértesnek nem biztosítottak helyet.

Értékes fegyverek tűntek el rejtélyesen Somogyban

február 10. 17:09

Kuruc pisztoly, török hosszú puska, római lándzsahegy, huszita tőr, jatagán, a környéken előkerült szigony, nyílhegy, pallos, buzogány, dárda, alabárd – szőrén-szálán eltűnt a néhai Szmetana Géza fegyvergyűjteménye, alighanem utoljára tett most kísérletet a Somogy Megyei Múzeum, hogy a nyomára bukkanjon e tárgyaknak, de sikertelenül.

Hiánytalan tervezés, tiszteletdíjakon spórol a megye

február 7. 18:22

Keresi a helyét a megye, területfejlesztési jogszabály-változásra várva 2012 februárjában. A tavalyi intézményfenntartó 28 milliárdos költségvetés után az idei kiadásait és bevételeit 369 millió forintban határozta meg a közgyűlés kedden. Már most eleget téve a jogszabálynak, miszerint 2013 után működési hiány nem tervezhető.

« előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | következő »
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Ingatlankereső

Receptválogatások

Grill, bogrács

Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!

Házhoz visszük a híreket!

Rovatok