Névtár - Lamperth Mónika
Így kaptok ti: népképviselet havi átlag 1,2 millióért
Az országgyűlési és önkormányzati bevételeket tekintve Karvalics Ottó, Barcs fideszes polgármestere kapja a legtöbb pénzt havonta a somogyi honatyák közül, a legkevesebb Harangozó Gábornak, az MSZP megyei elnökének jut.
Hiteltörlesztés, új autók: turkáljon a képviselők bukszájában
Január utolsó napjáig kellett leadniuk a parlamenti képviselőknek a tavalyi esztendőről szóló vagyonnyilatkozatukat, s ennek a követelménynek mind a tizenhárom somogyi honatya és -anya eleget tett.
Lamperth: elbocsátott közszolgák, családok krízishelyzetben
A piac nem tudja felszívni az elbocsátott kaposvári közszolgákat. Lamperth Mónika számon kéri a Karrier-híd programot Navracsics Tiboron.
Ujhelyi: állampárti tempó a törvénygyárban
Európa nem a magyar jegybankelnök fizetése, hanem a demokrácia teljes tönkretétele miatt emelte föl a szavát – véli Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke.
Az ÁSZ jelentéssel „eljött az igazság pillanata” Kaposváron
A szocialisták szerint a felelőtlen beruházások okozták Kaposvár súlyosan eladósodott helyzetét. A Fidesz frakcióvezetője úgy látja, a kaposváriak 9,6 millióval gazdagodtak naponta.
Újra Lamperthé a csúcs, beszédes statisztika a törvénygyárból
Tizenhét perc 28 másodperc híján egy és egy negyed napot, azaz csaknem 30 órát szónokoltak a somogyi képviselők a tavalyi évben a parlamentben.
Lamperth pontokba szedte az Orbán-kormány „bűneit”
A tavalyi év tizenegy legkárosabb kormányintézkedéseit foglalta pontokba és erről tájékoztatta a sajtó képviselőit pénteken Lamperth Mónika (MSZP) országgyűlési képviselő.
„Nem szeretném rácsok mögött látni Orbán Viktort”
A kormány az Operaháznál ünnepli, az ellenzéki-civil összefogás tiltakozik az új alaptörvény ellen. Somogyból több civil és politikai formáció is képviselteti magát a demonstráción.
Végtörlesztés-roham: lecsökkentek a politikusterhek pénteken
Az év legutolsó munkanapján bevégeztetett egy év egyik legnagyobb üzlete: lejárt a végtörlesztési igény bejelentésének határideje. Akik éltek a lehetőséggel, sokat kereshettek ezzel, amennyiben a veszteség csökkentése értelmezhető keresetként. Minél nagyobb összegű volt az adósság, annál több lehetett, lehet a megtakarítás.
Áremelést hoz az újév, a diákok és nyugdíjasok fizetnek többet
A tanuló- és nyugdíjasbérletek 20,9 százalékos, az egyéb jegy- és bérlettípusok 5,2 százalékos emeléséről döntött legutóbbi ülésén Kaposvár közgyűlése.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








