Névtár - Móring József Attila
Gyugyra mentünk, búcsúra
Gyugyra mentünk, búcsúra szombaton. Az asszonykórus pontban négykor hagyta abba a vadonatúj színpadon, mert ekkor megszólalt az Árpád-kori templom harangja, hogy hangja végigkísérje a körmenetet a II. János Pál dombon, a huszonegy stációt érintve.
Az ügyészséghez fordult trafikügyben az MSZP
Közérdekű bejelentést tett a Somogy Megyei Főügyészségen Harangozó Gábor, az MSZP megyei elnöke a Nemzeti Dohánybolt-pályázatok somogyi elbírálásai miatt. A szocialista politikus szerint az ügyészségnek kötelessége ilyen horderejű közérdekű ügyben vizsgálatot indítania már hivatalból is, ha felmerül valamilyen visszaélés gyanúja.
Szócska Miklós viziten a marcali kórházban
Kórház van, az ellátások egyértelműek, elegendő és releváns finanszírozás érkezik a feladatok működtetésére. Ezt Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár mondta azon a marcalit sajtótájékoztatón, amit Moizs Mariannával, a Kaposi Mór kórház főigazgatójával, Ács Zoltán főorvossal, a marcali tagkórház szakmai vezetőjével és Móring József Attila országgyűlési képviselővel együtt tartott
Melegen ajánlották a fehér- és vörösborokat Marcaliban
Lelket és kezet melengető nemes nedűk forrósították fel a hangulatot a februári hidegben a marcali Künzelsau téren.
Minden gyermeknek családban van a legjobb helye
A nevelőszülői ellátás megerősítését szolgáló jogszabályi rendelkezések jövő év január elsejétől lépnek majd hatályba.
Megalázó, dühítő: a polgármesterek arcára fagyott a mosoly
Lefagyasztotta a mosolyt a szociális tűzifaprogram több polgármester arcáról. A rászorulókat támogató és a Belügyminisztérium által koordinált juttatásról mindannyian elismerően nyilatkoztak, de a nemrég kiutalt mennyiségről már nem.
Sztárkolbászból újulhat meg a fonyódi mentőállomás
A fonyódi sportcsarnokan rendezték a Balaton egyik legnagyobb téli gasztronómiai rendezvényét, a Fonyódi Kolbászfesztivált.
Álomkassza: ennyit keresnek az országgyűlési képviselők
Átlagosan havi 33 829 forinttal nőtt egy év alatt a somogyi országgyűlési képviselők államtól kapott jövedelme: míg 2011 végén havonta átlagban 1,29 millió forint bruttóval számolhattak, addig az idén januárban 1,32 millió jutott honatyánként.
Több nemzeti dohánytrafik lesz a Balaton-parton, mint patika
Aligha lesz több „nemzeti dohánytrafik” a nyári szezonban a Balaton partján, mint idényen kívül. Legalábbis ez derül ki az első reagálásokból, melyek Móring József Attila parlamenti képviselő kezdeményezésére érkeztek.
Vagyonnyilatkozatok: adósságcsökkentő somogyi honatyák
Csütörtök éjféltől nyilvánosak a képviselői vagyonnyilatkozatok: a honatyáknak és honanyáknak minden évben január utolsó napjáig kell leadniuk vagyonbevallásukat. A somogyi képviselők eredendően 18 oldalas dokumentumait olvasva kiderült, 2011-hez hasonlóan a tavalyi esztendő is a korábbiaknál szűkösebb évnek bizonyult, a többség nem tudott igazán érdemi változásokról beszámolni.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




