Névtár - Móring József Attila
Több nemzeti dohánytrafik lesz a Balaton-parton, mint patika
Aligha lesz több „nemzeti dohánytrafik” a nyári szezonban a Balaton partján, mint idényen kívül. Legalábbis ez derül ki az első reagálásokból, melyek Móring József Attila parlamenti képviselő kezdeményezésére érkeztek.
Vagyonnyilatkozatok: adósságcsökkentő somogyi honatyák
Csütörtök éjféltől nyilvánosak a képviselői vagyonnyilatkozatok: a honatyáknak és honanyáknak minden évben január utolsó napjáig kell leadniuk vagyonbevallásukat. A somogyi képviselők eredendően 18 oldalas dokumentumait olvasva kiderült, 2011-hez hasonlóan a tavalyi esztendő is a korábbiaknál szűkösebb évnek bizonyult, a többség nem tudott igazán érdemi változásokról beszámolni.
Képviselőknek, vágatlanul: „könnyű állami pénzből kritizálni”
Hagyják már végre dolgozni, élni a kisvállalkozókat, foglalkozzanak végre a nagyhalakkal! – hangzott el a balatonlellei fórumon.
Fidesz-KDNP: szocialista gyűlöletkampány emberáldozatokkal
Ron Werber megjelenése azt igazolja, a tehetetlenség hajtja az MSZP-t, mely mint egy rossz kisóvodás, toporzékol és össze-vissza kiabál. Szászfalvi László volt egyházügyi államtitkár, a Fidesz-KDNP somogyi parlamenti képviselője mondta ezt a sajtónak pénteken Kaposváron.
Pősze az új Néma Levente, Lamperth több mint 9 órát szónokolt
Ha nem is szólaltak fel annyit, mint tették ezt tavalyelőtt, 2012-ben is több mint egy napot beszéltek összesen a somogyi képviselők a parlamentben. Kivéve az exjobbikos Pősze Lajost, aki tavaly néma maradt.
Előretekintés: mit várnak a somogyi politikusok 2013-tól?
Az új év új feladatokat is jelenthet: somogyi országgyűlési képviselőket kérdeztünk, mit várnak 2013-tól?
„Helyes és megvalósítható lépés a Jobbik karanténba zárása”
Az Országgyűlés minapi ülésnapján foglalkozott a jobbikos Gyöngyösi Márton elhíresült, nemzetbiztonsági kockázatot emlegető zsidólistázós kijelentésével.
Feleség a Parlamentben: mit szólna ehhez a politikus férj?
Az unió 27 országa közül Magyarország az utolsóelőtti helyen áll a nők parlamenti arányát tekintve. A somogyi politikushölgyek már elmondták véleményüket a témában, most a férfiakat kérdeztük, mit szólnának hozzá, ha életük párja a politikai életbe vágyna.
Másfél milliárdos fejlesztés a somogyvári nemzeti emlékhelyen
A regionális operatív programokból 47 milliárd forintot kiemelt turisztikai beruházásokra a kormány a nyáron, ebből Somogyvárra 1,5 milliárd, Kardosfára 670 millió, Igalra 615 millió jut.
Horvátország felé nyithatnak a somogyi gazdák
Gazdasági, turisztikai tárgyalásokra is lehetőség adódott a bjelovari mezőgazdasági kiállításon, ahol három somogyi település képviselte Magyarországot.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kéki Zoltán | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!




