Névtár - Rátóti Zoltán
Három társulat, négy darab: fesztivál a hangulatfesztiválban
Négy napon át a Festők Városa Hangulatfesztivál keretén belül, hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Csiky Gergely Színház az első kortárs felolvasószínházi fesztivált.
Felolvasószínházi fesztivál Kaposváron
Négy nap alatt – május 22. és 25. között – három társulat négy előadását láthatja a nagyérdemű a nemzetközi felolvasószínházi fesztivál keretében Kaposváron.
Ismét hat: ezúttal Csákányi Eszter tér vissza a Csikybe
Hat nagyszínpadi előadást láthat a nagyérdemű, emellett öt stúdió-, valamint két gyermekelőadás kerül a Csiky Gergely Színház repertoárjába.
Csiky-elismerések: Cselényi Nóra Jászai Mari-díjat kapott
Jászai Mari-díjat kapott Cselényi Nóra. A Csiky Gergely Színház jelmeztervezője a nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön vette át az elismerést Balog Zoltán minisztertől. Kamarell Márta, a kaposvári társulat művészeti titkára ugyanitt Bánffy Miklós-díjat vehetett át.
Hová szaladt a Cigánytábor? A semmiből, sehová
Össze lehet hordozgatni mindenféle szépeket és jókat, meg is lehet mutogatni azokat, egyiket a másika után, meg együtt is, de láss csodát, a sok szép és jó képes hatástalan maradni, vagy más hatást kiváltani. Se sok szépet, se sok jót. Akár egy erkölcstankurzus. Esetlen egy egyház. A művészet pedig, no az végképp rakoncátlan szerzet, ördögien angyali, mint a katarzis maga.
Csongor és Tünde helyett az Adáshiba a nagyszínpadon
Szakonyi Károly Adáshiba című komédiáját láthatják az évad hatodik előadásaként a kaposvári Csiky Gergely Színház bérletesei.
Rátóti Zoltán élményei a rendhagyó órán
Gyermekkoráról, a választásról, mely a színészi pálya felé orientálta, legnagyobb élményeiről, s a színházi világ jelenéről is beszélt Rátóti Zoltán szerdán azon a rendhagyó órán, melyre a katolikus gimnázium tantestülete hívta meg a Püspökség nagytermébe.
Rátóti Zoltán cáfolja, hogy visszaszerződne a Nemzeti Színházba
Miután Vidnyánszky Attilát hétfőn kinevezték a Nemzeti Színház igazgatójának, azonnal megindult a találgatás, kik szerződhetnek a társulathoz. Az interneten több helyen Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójának nevét is olvasni az esetleges érkezők között.
Az én Csikym: kilométerfalás a színház felújításáért
Az én Csikym – kilométer-falás a felújításért: ezzel az elnevezéssel nagyszabású program indult pénteken a Csiky Gergely Színházban.
Molnár Piroska a Csiky Gergely Színház örökös tagja
Molnár Piroska a kaposvári Csiky Gergely Színház Örökös tagja. A Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze és a Nemzeti Színház tagja szombat este, a teátrum előadása előtt vette át a kitüntető címet Rátóti Zoltán direktortól. A Nagymama-díjat Tóth Eleonóra és Fándly Csaba kapta meg a közönség vastapsától kísérve.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




