Névtár - Sisa Tibor
NBI: Megverte a kiesőt a Rákóczi Angyalföldön
A Kaposvári Rákóczi FC a már kieső Vasas otthonában vendégszerepelt vasárnap. A Rákóczi még nem nyert mérkőzést idegenben, erre kínálkozott remek lehetőség Angyalföldön.
A bajnokság végéig nincs edzőkérdés a Rákóczinál
Illés János ügyvezető és Sisa Tibor vezetőedző részvételével sajtótájékoztatót tartott csütörtök délután a Kaposvári Rákóczi FC a csapat körül kialakult nagy médiaérdeklődésről, amit a vezetőedző szombati nyilatkozata váltott ki.
Sisa Tibor két év után feláll a Rákóczi kispadjáról
Szerdán eldőlt, hogy elválnak Sisa Tibor és a Kaposvári Rákóczi FC útjai. A vezetőedző két év után távozik a somogyi megyeszékhelyről.
Grumics ollózós csodagólja bennmaradást ért a Rákóczinak, fotó
Az OTP Bank Liga 28. fordulójában hazai pályán fogadta a Kaposvári Rákóczi FC a Szombathelyi Haladás csapatát. A vendégeknek már biztosított volt a bennmaradás az NB I-ben, így Artner Tamás vezetőedzőtől több fiatal is lehetőséget kapott a kezdőben.
Megdolgozott a Rákóczi a döntetlenért
Az OTP Bank Liga 27. fordulójában Bozsik-stadionban futott ki a gyepre a Kaposvári Rákóczi FC a Budapest Honvéd ellen. A vendégeknek a riválisok eredményei miatt mindent meg kellett tennie azért, hogy ponttal vagy pontotokkal távozzanak.
A Rákóczinak az engedélye már megvan az NB I-re
Az MLSZ már megadta az NB I-es licenszet, s ezzel a engedélyt arra, hogy a Kaposvári Rákóczi FC a következő szezontól is a legmagasabb osztályban szerepelhessen.
Balhé a meccs után, hat pécsi szurkolót állítottak elő
Néhány pécsi szurkoló nem tudta méltósággal viselni csapata kaposvári vereségét: hat baranyai férfit állítottak elő a rendőrök.
Balázs Benjámin gólja döntött a szomszédvári rangadón
Balázs Benjámin góljával szerezte meg a győzelmet a hazai pályán játszó Kaposvári Rákóczi FC a PMFC-MATHIAS csapata ellen az OTP Bank Liga 26. fordulójában.
Egy félidő alatt lerendezték a Rákóczit Debrecenben
A DVSC a Kaposvár három-nullás kiütésével szerezte vissza listavezető helyét a tabellán. A Rákóczinak a szépítés sem jött össze Debrecenben.
Labdarúgó NB I: ötgólos meccsen nyert a Rákóczi a DVTK ellen
A hajrában szerezte meg a győzelmet a Kaposvári Rákóczi FC a vendég Diósgyőri VTK ellen az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








